Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

SZOVÁTAY ADRIENNE: A hazai baromfiorvoslás és -egészségügy története a két világháború között

A hazai baromfiorvoslás és -egészségügy története a két világháború között SZOVÁTAY ADRIENNE Bevezetés A baromfitenyésztés a többi állattenyésztési ágazathoz csak a XIX. század második felében zárkózott fel. A XX. század elején, de még a két világháború közötti időszakban is, a baromfifajokat általában külterjesen tartották. A továbbélő népi gyógyászatban a nem fertőző betegségekben szenvedő, csekély értékű egyedek kezelésével foglalkoztak, a fertőző és a parazitás betegségek elleni védekezésre sikeres módszert gyakorlatilag nem használtak. A baromfitenyésztés előrehaladása nemcsak a nemesítés térhódítását, hanem a nagyobb termelőképességű fajtáknak megfelelő, belterjes tartás terjedését is jelentette. Megjelentek a baromfifarmok, ahol a tenyészállatokat kifutós ólakban, a hízóbaromfit zárt istállókban tartották. Az ágazat megbecsülésének növekedésével együtt kibővült a baromfi-orvostudomány oktatása az állatorvosképzésben, kialakultak a baromfi-orvostudományi kutatóhelyek, kiszélesedett a baromfiorvostan ismeretköre. A baromfi-orvostani ismeretek jelentősen terjedtek a mezőgazdasági szakoktatásban és ismeretterjesztésben is. A fertőző baromfibetegségek elleni küzdelem állami irányítása és a baromfitermékek élelmiszer-higiéniai ellenőrzése beépült a hatósági állat-egészségügyi szolgálat feladatai közé. Ezeket a történeti folyamatokat tekintjük át a következő fejezetekben. A baromfitenyésztés fejlődése Az első világháború után az alig harmadára zsugorodott országterület megváltozott természeti és közgazdasági viszonyaihoz alkalmazkodva, az 1920-as években újra kellett fogalmazni az állami baromfi-tenyésztési politika irányelveit. 1927-ben a Földművelésügyi Minisztérium irányelvei tenyészanyag-előállító baromfifarmok létesítését tűzték ki célul. A berendezés (csapófészkek stb.) beszerzésére 1928-tól állami kölcsönt is folyósítottak. A magyar parlagi tyúkot rhode island red és fehér leghorn fajtával kívánták keresztezni, s erre a célra a farmoknak kakasokat, tojókat, naposcsibéket és tenyésztőjásókat juttattak. 1931-ben már több mint 300 ún. monokultúrás baromfifarm működött, amelyek zöme tönkrement, mivel a gazdasági világválság miatt az állam a pénzügyi támogatásukat beszüntette. A válságot csak a kiváló minőségű tenyészbaromfit, kedvező földrajzi fekvésű telepeken előállító, tőkeerős vállalatok tudták átvészelni. A baromfiipari vállalatok nemcsak tojásfeldolgozással és -kereskedelemmel