Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

SZABÓ LÁSZLÓ PÉTER: Műtrágyázás Magyarországon a két világháború között

A növények hamuelemzése és a talajok kémiai vizsgálata egy adott pillanatban pontos képet ad a növények elemösszetételéről és a talajban felvehető formában jelenlévő tápanyagok mennyiségéről. A tenyészidőszak alatt viszont változik a talaj tápanyag-szolgáltató képessége és a növény is változó mennyiségben és arányban igényli a különböző tápanyagokat. A fenti vizs­gálatok ugyan sok használható információt adnak a növények szempontjából fontos tápanyag­okról, de csak hozzávetőleges következtetéseket lehet levonni a talaj termőképességéről és trá­gyázási igényéről." Pontos trágyázási recepteket nem lehetett ilyen módón adni, ezért csak tá­jékoztató jellegű trágyázási táblázatok készültek. 12 Ezek a táblázatok tartalmazták a szántóföldi növények termesztéséhez szükséges műtrágya adagokat a legfontosabb talajváltozatok figyelem­bevételével. A trágyaszükséglet viszonylag pontos megállapításának legjárhatóbb útja a saját gazdaság­ban végzett, több évre kiterjedő gondos kísérletezés volt A gyakorlati kísérletezés szükségsze­rűségéről GYÁRFÁS József így ír: „Milyen és mennyi műtrágyát adjak? A gyakorlat szempontjá­ból erre csak egy lehet a felelet: A gazda olyan és annyi műtrágyát használjon, amivel a legjöve­delmezőbben fokozza termését. Ezt pedig a gazdának csak saját földje mondhatja meg oly mó­don, hogy rajta az egyes műtrágyákat kipróbálja. A valamely gazdaságba, illetve annak egyes ta­lajaira és különböző növényei alá legmegfelelőbb műtrágyát minden gazdának tehát magának kell kísérletezéssel kikutatnia."' 1 A kiszórás költségeinek csökkentésének egyik módszere a különböző műtrágyák össze­keverése és együttes kiszórása volt. Ezzel az eljárással részint munkát lehetett megtakarítani, ré­szint az összekevert műtrágya eloszlása is sokkal egyenletesebb lett. Természetesen ez nem volt alkalmazható minden műtrágya párosítás estén. A műtrágyák között lejátszódó kémiai reakci­ók miatt voltak olyanok melyeket egyáltalán nem, vagy olyanok melyeket csak kiszórás előtt le­hetett összekeverni. A gazdák tájékozódásának megkönnyítésére állították össze az ún. „trágya­csillagot", amiről a keverési lehetőségeket és tilalmak lehetett leolvasni (4. kép)." A műtrágya elszórásának számos módszere ismert és alkalmazott volt. Legegyszerűbb ki­juttatási mód a kézzel való elszórás volt. Jellemzően kisgazdaságokban alkalmazták. A munkát végző vállára akasztott zsákból vagy vetőkötényből kézzel merítve, előrehaladás közben jobbra­balra hinti a műtrágyát - mint a vetőmagot (5. kép). Ennél a módszernél alapvetően fontos volt, hogy egyenletesen legyen a kijuttatás. Csak az így elszórt műtrágyát lehetett alátakarással a ta­lajban egyformán elkeverni. Az uradalmi üzemekben a műtrágya szórtan való kijuttatást több­nyire már gépekkel végezték. Ilyen gépeket be lehetett szerezni külföldről, illetve hazai gyárt­mányok is rendelkezésre álltak. Magyarországon a mosoni Kliüne cég forgalmazott láncos szer­kezetű szórva műtrágyázó gépet (6. kép)." 5 A műtrágyák sortrágyázással való kijuttatása már az első világháború előtt kezdett terjed­ni. Népszerűségét többek között annak köszönhette, hogy a szórva történő műtrágyázáshoz ké­pest fele akkora mennyiségű műtrágyával lehetett azonos eredményt elérni. A vetéssel egy me­netben, olcsóbban lehetett a műtrágyát kijuttatni. Nem volt az sem elhanyagolható szempont, hogy az akkoriban terjedő szárazgazdálkodási rendszerű növénytermesztésben sortrágyázással lehetett elérni a legjobb eredményeket."' Erre a célra kézi sorhintő gépet (taligát) használtak, vagy fogatos rendszerű, ilyen célra szerkesztett kombinált vetőgépeket. Ezek a mütrágyaszóró-

Next

/
Oldalképek
Tartalom