Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)

SZABÓ LÁSZLÓ PÉTER: Műtrágyázás Magyarországon a két világháború között

letek és a mezőgazdasági kamarák. A talajerő-visszapótlás jelentőségét felismerve, az ezzel kapcsolatos munkák koordinálására hívták életre 1935-ben az Országos Mezőgazdasági Kamara Talajtani Intézetét. Az intézet célul tűzte ki „a talaj erőfenntartás és trágyázás kérdéseit gyakorlatiasan tanulmányozva, ennek nyomán a talaj erőfenntartás rendszerét és általában a talajjavítást országszerte fejleszteni, minden lehető eszközzel szakszerűvé és korszerűvé tenni igyekezzék, tekintettel lévén ennek során a nálunk annyira elhanyagolt műtrágyázásra is."*

6 Az intézet munkásságát három tevékenységi kör határozta meg: az adatgyűjtés, a kísérletezés és az ismeretterjesztés. Az adatgyűjtés a gyakorlati működés alapvető kérdéseinek megismerésére és tisztázására szolgált. Részben önállóan, de túlnyomó részben a különböző szakintézetek közreműködésével végezték. A kísérletezés a talaj erőfenntartás gyakorlati lehetőségeit kívánták felderíteni és megismertetni - felhasználva a kor legmodernebb kísérleti módszereit mind a laboratóriumi, mind a szabadföldi kísérletek terén. Az intézet ismeretterjesztő szolgálata keretében saját kiadványokat jelentetett meg, kisebb sajtó- és rádióközleményeket adott ki, gazdasági előadásokat tartott, a mezőgazdasági kiállításokon oktató és bemutató anyaggal szerepelt és gyakorlati tanácsadást végzett." A két világháború között főbb vonalaiban tisztázódtak - a nagyszámú műtrágyázással kapcsolatos kísérletnek köszönhetően -. az egyes, gazdasági növények szerinti trágyázási irányelvek. A műtrágyázás gyakorlati végrehajtásával kapcsolatos technológiákkal (hogyan, mivel és mikor műtrágyázzon a gazda, milyen módon történjék a műtrágya bekeverése a talajba stb.) a korabeli szakirodalom bőséggel foglalkozott.

58 A trágyázás módszerének gyakorlati gazdaságonkénti megválasztása természetesen nagymértékben függött a gazdálkodási módtól és a gazdaság anyagi helyzetétől, felszereltségétől. Alapvetően a gazdasági tényezők határozták meg, hogy használhatott-e egyáltalán műtrágyát a gazda, és ha igen, akkor milyet és mennyit. Az előbbiekből következik, hogy a műtrágyázás során a vásárlástól a kiszórásig a költségtakarékos megoldások élveztek elsőbbséget. Vásárlás esetén természetesen figyelemmel kellett lenni, hogy az adott műtrágya esetén mennyit fizet a gazda a tényleges hatóanyagért, és az milyen formában van jelen. Feltétlenül ajánlatos volt megbízható forrásból beszerezni a műtrágyát. Különösen a külföldről beszerzett műtrágyák esetén volt ez fontos. A két világháború közötti időszakban már nem fordultak elő jelentős számban hamisítások, de a gazdát a megadottól eltérő minőség (pl. csökkent hatóanyag-tartalom) miatt is érhette károsodás. A törvény védte a gazdát a hamisítások ellen, de külföldi gyárakkal szemben meglehetősen körülményes volt az esetleges kárigény érvényesítése. A vásárolt műtrágyából vett hiteles minta vizsgálata volt a kártérítési igény megítélésének alapja.'" Műtrágyák vizsgálatára az Országos m. kir. Chémiai Intézet és Központi Vegykísérleti Állomás, a Magyar kir. Vegykísérleti Állomások (Debrecen, Kalocsa, Magyaróvár, Miskolc, Pécs, Szeged, Újpest) és a Törvényhatósági Vegyvizsgáló Állomások (Győr, Kecskemét, Sopron, Székesfehérvár) voltak hivatottak. Központilag megállapított díj ellenében elvégezték a kívánt vizsgálatot, és arról hivatalos bizonylatot adtak ki. A műtrágyázással kapcsolatosan felmerülő kérdések közül talán a két legfontosabb, hogy milyen műtrágyát és milyen mennyiségben használjon a gazda. A szükséges műtrágya fajtájának és a gazdaságosan kiszórható mennyiség meghatározására számtalan közelítő módszer létezett.