Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)
Paikert Alajos: Életem és korom (Egy emlékirat a múzeum Adattárának őrizetében) Közzéteszi: TAKÁTS RÓZSA
Amikor az első világháború előrehaladásával mindinkább latható lett Németország és szövetségeseinek csatavesztése, valamint az evveljáró összeomlás és felbomlás veszélye, különösen pedig annak valószínűsége, hogy a nagy Habsburg-monarchia szétmállásából egy teljesen önálló és független, szuverén Magyarország keletkezik, akkor én 1917-ben megalakítottam a Magyar Külügyi Társaságota Turáni Társaság mintája után, először annak helyiségeiben (az országházban) és szervezetével kapcsolatban, azután mindig önállóbban. Célom az volt, kellő törvényes és tisztességes formában alkalmat adni a mag'ar társadalmi kitűnőségeknek, hogy Magyarország újjáalakításában hasznosan, alkotókig részt vegyenek, a magyar közönséget a külügyi átalakulásokba bevezesse, helyesen informálja, előadások, folyóirat, ülések, bizottságok, tanulmányutak, levelezés, fogadások, konferenciák és hasonlók révén. Először csak mint Külügyi Bizottság, később már mint a Külügyi Társaságot előkészítő bizottság, előadásokat rendeztünk igen kiváló erőkkel, így Apponyi Albert gr. közreműködésével is, aktuális külügyi kérdésekről, igen jó és jól látogatott előadásokat. Itt is úgy kezdtem, hogy leírtam és összeállítottam magamnak a célokat, miképpen akarom ezeket végrehajtani és kikkel. Felírtam magamnak mindazok nevét névsorokban, akik itt szóba jöhetnek és ezek között kiválogatva a legjobbakat, felkerestem őket és megbeszéltem velük a teendőket, főleg pedig azt, amit ők ezekből nobile officiumból, magukra vállalhatnak. Ismerve eredményes működésemet a Mezőgazdasági Múzeumnál és a Turáni Társaságnál, bíztak bennem és készségesen rendelkezésre álltak tényleges közreműködésükkel. Az összeomlás előtt és utána működésünk természetesen nem fejlődhetett szabadon, de még a kommunizmus alatt is igyekeztünk hivatásunknak megfelelni. A társaság ünnepélyes megalakulását csak a kommunizmus legyőzése után tarthattuk meg, 1920-ban.'" Igyekeztem nemcsak a vezetőséget, de a közreműködőket és a főbb tagokat is az ország színe javából összeállítani, ami sikerült is. Apponyij örömmel vállalta kérésemre az elnökséget és annak eszményi módon meg is felelt élete utolsó percéig. Egész időmet a két társaság ügyeinek vezetésére fordíthattam, mert Darányi Ignác 1 ' földművelési miniszter, Apponyi kérésére, tekintettel mindkét társaság fontosságára, engedélyt adott. j Önéletírása 13. fejezetében Apponyi Albert grófról az alábbiakat írja: „Őszinte nagy hálát adok sorsomnak, amely megengedte, hogy több mint egy évtizedet tölthettem, állandó szellemi együttműködésben Magyarország és az egész világ egyik legnagyobb szellemi vezére közvetlen közelében, Apponyi Albert gr. mellett. Magam láttam és tapasztaltam azt az animális, felemelő és egyben lenyűgöző hatást, amit Apponyi számtalanszor tett nagy nemzetközi konferenciák, gyűlések, összejövetelek alkalmával, már akkor amikor csak megjelent az ő mindenkit felülmúló magas termelével, markáns, szellemi óriást sugárzó arcvonásaival, igazi grandseigneur fellépésével és modorával. Ez a hatás csak fokozódott, amikor beszélni kezdett, és tetőpontját érte el, amikor beszédjét befejezte. A legnagyobb angol, amerikai, francia, német, olasz nagyságok rögtön, szinte átszellemülten megilletődve körülvették és referáltak neki. Mint hazája egyik legkiválóbb főúri családjának kitűnő tagja, kinek atyja Magyarország kancellárja volt, ki nagy vagyonba és rangba született és nevelkedett fel, ki igen sok alapos és magas szintű tanulmányokat végzett, ki szinte az egész művelt világot beutazta és a legtöbb állam legkiválóbb vezéreivel, államférfiaival, tudósaival benső ismeretségben volt, mégis mindig megtartotta a természetes szerénységét és tartózkodását, ami az igazi nagyok kritériuma."(Paikert) Paikert naplója: 1933. febr. 11. - Szombat Apponyi Albert meghalt. Ma éjjel hozzák holttestét Genfből Budapestre és az Országház kupolatermében ravatalozzák fel. ... a Mátyás templomban helyezik örök nyugalomra, a kriptába, Izabella főhercegnő koporsója mellé.... Január 27-én utazott Budapestről Bécsbe és onnan Genfbe. En kísértem ki a Keleti pályaudvaron. Ott vártam őt Ottlik Gyurival. (Paikert) (9. napló - OSzK. Kézirattár Quart. Hung. 3264/7.)
