Oroszi Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1998-2000 (Budapest, 2001)
ERNST JÓZSEF: Szamártenyésztés az állami ménesekben és a ménesbirtokokon
A törzskönyvben 6JVLCSA-MÚ együtt további két idős kanca, 5 FÁNI és a # VERA szerepel. Kz utóbbi kettőt magas koruk 21 és terméketlenségük 22 miatt 1914-ben kiselejtezték. Lehetséges, hogy ezekkel a kancákkal együtt még több szamár került a ménesbe, de a törzskönyv felfektetésekor már nem voltak állományban és ivadékaik sem voltak. Az állami ménes által 1913 novemberében vásárolt hat szamárkanca - a bejegyzés szerint - magyar parlagi fajtájú volt. Származási helyük ismeretlen, ismerve viszont az állami ménes igényességét, valószínűleg uradalmakból vásárolták őket. Ugyanis az 1895. évi statisztika áradatai szerint a nagybirtoki állatok jobb minőségűek voltak, mint a népies állomány. Elképzelhető az is, hogy a Bánságból származtak, ahol az állomány jó minőségű volt (NAGY CZIROK L, 1959). A Bánsággal pedig Mezőhegyes szinte közvetlenül határos volt. Az új szamarak közül a 10 LINDA és ILKA alapított családot. Az 1913-as esztendő a szamártenyésztésben fordulatot jelentett. Az új szamárménnel, TRIPOLIS'-szal, 6JULCSA ivadékaival, továbbá a vásárolt hat szamárkancával a Mezőhegyesre jellemző, következetes tenyésztői munka indult meg, ami többek között a törzskönyv vezetésében, a csikók nyilvántartásában is megmutatkozott. A csikók elnevezése is a mezőhegyesi gyakorlatot követte: ettől kezdve a csikók az apjuk nevét kapták, születési sorszámmal, amelyet választáskor a csikó nyereghelyére, bal oldalon sütöttek be. A jobb oldalon pedig Mezőhegyes ménesjegye, az M betű került a csikó születési évének utolsó számjegyével. TRIPOLIS mellett 19l6-tól, a Bábolnáról 1915. június 20-án Mezőhegyesre helyezett új szamármén, a 147 cm marmagasságú EFFENDI ( apjaMÓ?, anyjaMESCHINA, amelyekre a későbbiekben még kitérünk) is szerepet kapott. Rövid ideig működött csak a ménesben, s 4 mén és 5 kanca csikó született utána, de 1920. március l-jén hadizsákmányként Romániába vitték. E kezdeti időszakban a Mezőhegyesi Állami Ménes szamártenyésztésének célja nem rajzolódik ki világosan. Úgy tűnik, hogy elsősorban saját szükségletre tenyésztettek jó minőségű, nagyobb testű használati szamárkancákat, míg a jobb minőségű méncsikókat tenyészménként, a gyengébbeket pedig használati szamarakként értékesítették. A törzskönyvből tudjuk, hogy ebben az időszakban szamárkanca az állami ménes által kezelt 6., a 14., a 20., a 22.., a 48., az 55-, a 65., a 73. és a 82. majorokba volt kihelyezve. A szamártenyésztés az állami ménesben a két világháború közötti időszakban Az első világháború után, pontosabban a román megszállást követően, a Mezőhegyesről Sütvénybe menekített tenyészanyag hazahozatala után, a ménes újraszerveződése során a szamártenyészet regenerálása is megkezdődött. Új törzskönyvet fektettek fel, amelyet a használati kancák törzskönyvével együtt vezettek. Ez kifejezte azt is, hogy a szamarak ugyan használati állatok maradtak, viszont tenyésztési szempontból is számot tartottak rájuk, s a lovak törzskönyvére fektetett alaposságból adódóan a korábbiaknál részletesebb nyilvántartást vezettek. A törzskönyv a 80. lapoldaltól tartalmazza a szamár anyakancákat, míg a 110. lapoldaltól (ez a rész kézzel vonalazott lapokból áll, amelyeket utólagosan fűztek be a kötetbe) a mének szerepelnek.
