Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
SZOVÁTAY ADRIENNE: A hazai baromfiorvoslás és -egészségügy története a kezdetektől az első világháborúig
A baromfibetegségek részletes és tudományos leírása Hutyra Ferenc háromkötetes belgyógyászatában jelent meg először magyarul. Az I. kötetben (1894) a többi állatfaj fertőző betegségei mellett tárgyalja a baromfikolerát, diftériát, gümőkórt és álgümőkórt, majd a II. kötetben (1896) a légzőszervek betegségei között a légcsőférgességet, végül a III. kötetben (1898) az emésztő- és húgyszervek, valamint a bőr betegségei körében a szárnyasok bélhurutját, dugulását, coccidiosisát, a pulykák vakbél- és májgyulladását, a gáandférgességet, a mételykórt, a fonálférgességeket és a rühösséget. A következő kiadásban (1904) a szervek betegségeit már Marek József'írta, míg Hutyra az I. kötetben a fertőző betegségeket ismertette. 114 E munkákból ismeretes, hogy a fertőző baromfibetegségek közül a legrégibb idők óta a baromficholera okozta a legnagyobb veszteséget. Egyes járványát az állatorvosok már a XVIII. század végén leírták, de ragályos jellegét csak a XIX. sz. században ismerte fel Benjamin, Delafond és Renault. A kórokozót először váószínűleg 7577-ben Rivolta, 7575-ban Semmer, 7579-ben Perroncito látták meg tyúkhulla vérében, majd a bipoláris baktériumot 7579-ben Toussaint és 7550-ban Pasteur tenyésztette ki. Pasteur hővel szelídített tenyészetekből vakcinát is készített, amelyet Kitt és Lignieres fejlesztett tovább. A gyakorlatban azonban Pasteur vakcinája nem vált be, mert vátozó mennyiségben élő virulens baktériumokat is tartámazott, s így elhullásokat okozhatott. 7,9/5-ban Manninger mutáció útján avirulenssé vát baktériumokból készített vakcinát. Kitt 1892-ben tyúkból, 7597-ben Maynû együtt lóból, majd 1902-1903-ban nyúlból a betegség ellen védősavót (immunszérumot) alított elő olyan állományok számára, ahol a betegség már jelentkezett. 1904-ben Klett és Braun, majd Hertel alított elő lóból a baromfikolera elleni védősavót. A haza szérumtermelés csak a háborút követően indult meg. A kórokozó neve 1904-ben még Bacillus avisepticus (Bacillus cholerae gallinarum) volt. lb A tyúkfélék és a szárnyasok között egyaránt pusztító baromfikolerává szemben szinte csak tyúkféléken idézett elő járványokat a baromfipestis. Régóta előfordult Olaszországban (lombardiá tyúkpestis). Petényi (1833) leírása szerint hazáikban is előfordulhatott 116 , de még sokág nem különítették el a baromfikolerától. Perroncito 1878-ban írta le a jellemző klinika tüneteit és kórbonctani elváltozásait, azzá a kiegészítéssel, hogy a tyúkliullák vérében nem táát baktériumokat. Rivolta és Delprado 7550-ban már elkülönítették a baromfikolerától, és izzadmányos typhusnak (typhus exsudativum gallinarum) nevezték el, a savós testüregben táát nagy mennyiségű savó miatt. 7i?0/-ben Centamo és Savonuzzi tisztázta, hogy a betegséget vírus (szűrhető ragályanyag) okozza. Hazáikba időnként behurcolták (1903-, 1910- és 1913-ban), de csupán helyi járványokat okozott. Olasz-, Német- és Franciaországban, Belgiumban és Ausztriában viszont nagy területen pusztított. 11 Hazánkban Halász Ferenc 118 megalapította, hogy a ragáyanyag a vízi madarakban legfeljebb elvétve fordul elő, a tyúkhullákban a rothadásnak még 4 hónap múlva is ellenáll, s a gáambokban retinaleválással járó vérzéseket okozhat. A baromfihimlői 7573-ban Rivolta és Silvestrini protozoon (sporospermium, gregarina) átá előidézett bőrbetegségként írta le. 1902-ben mutatta ki Marx és Stichera a kórokozó vírus természetét. A betegség nyálkahártyákra szorítkozó áakját akkoriban külön betegségnek, a szárnyasok diphtheriájának nevezték, és kórokozójának alöffler-{é\e bipoláris baktériumot tartották (Bacillus diphtheriae avium, a má Pasteurella multocida, a baromfikolera kór-
