Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

SZOVÁTAY ADRIENNE: A hazai baromfiorvoslás és -egészségügy története a kezdetektől az első világháborúig

okozója, amely akkor a legtöbb állományban előfordult). A baktériumból Loir és Drelux vakcinát is készített. Mindkét kórformát helyileg próbálták gyógykezelni, súlyos esetben az állomány leölését javasolták. A betegség nem tartozott bejelentési kötelezettség alá, szemben a baromfipestissel és - a kolerával.

119 A. Marek-féle tyúkbénulás nevű betegséget az anyagforgalmi zavarokon alapuló, elsősorban az Eijkmann (1897) által felfedezett „beri-beri" következményeként jelentkező idegelfajulástól Marek (1907) különítette el és beható szövettani vizsgálatai alapján a tyúkok sokszoros ideggyulladása néven írta le.

120 A lépfene bacilusának kitenyésztése és a spóraképzés jelentőségének felismerése szintén Koch (1876-1878) érdeme. A „szelídített" kórokozót tartalmazó hatékony vakcina előállítása Pasteur (1881) nevéhez fűződik. Szerinte a madarak magasabb testhőmérséklete miatt fordul elő csak ritkán a betegség madarakban.

121 A madarak gümőkótja esetében előforduló kóros eltérések hasonlóságát az emlősök és az ember ősidőktől ismert gümőkórjához már Paulicki (1877) kiemelte. R. Koch bizonyította be a gümőbaktérium felfedezésével (1882) kétséget kizáróan a betegség madarakban való előfordulását. Koch eleinte azonosnak vette a három faj kórokozóját, később, 1901-ben megváltoztatva eredeti álláspontját, a madártuberculosis bacÜusát az emlős és az ember gümőkórjáiak kórokozójától eltérőnek jelentette ki. Nevéhez fűződik a gümőkóros fertőzés felderítéséhez ma is ákalmazott tuberkulin előállítása is. A kísérleti állatok fertőzöttségtől váó mentességét a van Es-íéle tuberkulinpróba negatív eredményével igazolták. A tuberculosis elnevezést Delboe (1679) adta, aki felismerte a gümőképződés szabályszerűségét.

122 Az 1905-ben rendezett VIII. Nemzetközi Állatorvos Kongresszus is foglakozott a madarak és más fajok gümőkórjának összehasonlító vizsgálatával. 3 A ragadós nátha esetében a ragályanyag természetére vonatkozó, eltérő nézetek közül Riedmüller a kórokozót a baromfikolera bacilusához hasonló „ovoid" baktériumnak vélte. A szerzők nagy része azonban nem önálló betegségnek, hanem a baromfihimlő enyhébb lefolyású áakjának írta le.

124 A múlt század utolsó évtizede óta különböző elnevezések alatt írtak le olyan madárjárványokat, amelyek között parattfuszos megbetegedések voltak. A hiányosan leírt kórokozókat a szerzők különféle nevekkel ismertették. Nagyon sok vizsgáatot végeztek hazánkban is, amelyek egyöntetű eredményként tisztázták, hogy a legkülönfélébb madarakban előforduló betegséget előidéző kórokozót (akkori nevén Bacillus breslaviensis) tenyésztették ki a régi járványok idejéből életben maradt törzsekből (Bitter és Holz, Manninger).

125 A baromfitîfuszi a baromfikolerától 1899-ben Klein különítette el, és fertőző enteritisnek nevezte el. Rettger 1900-ban a csirkék fehér hasmenéseként írta le, amelyet a Bacillus pullorum okoz. Baromfityphusnak Curtice 1902-ben (fowl typhoid), majd Pfeiler és Rehse 1913-ban (Hühnertyphus) nevezte el.

126 Hazánkban akkoriban még nem írták le. A fonalgombák okozta betegségek közül a már régóta és néha tömegesen előforduló penészgombabetegség (tüdőpenész, aspergillosis) első tanulmányozója Schütz (1884) volt. Azóta a betegség kórbonctanának és a fertőzési módok megismerése révén lehetővé vát az ellene váó védekezés is

127

. Az állatorvoslásban régóta ismeretes kosz favus, „tarajpenész") nevű betegséget önálló kóráakként ismertető szerzők közül Müller-nek sikerült a tyúkok mes-