Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

BALÁZS GYÖRGY: Vízimalmok, szárazmalmok, szélmalmok a 18-19. században

Minthogy pedig a Garam-folyón igen sok malom van, a melyek az Esztergom városba jutást akadályozzák ... az ilyen malmokat tartozékaikkal együtt, ugy alkalmazzák, hogy a mész, tölgy és másféle fa, élelmi szerek és minden egyéb szükséges dolgok szállítására használt vízi járművek és tutajok, fel és le, Esztergomba veszedelem nélkül vontathatók legyenek. 1. § Miskülönben az ilyen malmokat és gátakat, az alispánok, vagy ezek vonakodása, avagy erőtlensége esetén a főkapitány azonnal és tettleg széthányassák."

66 Az Ipoly szabályozására már a 17-18. században voltak törekvések, hogy a 17 malom gátjai által okozott mocsarasodást megszüntessék. A BESZÉDES József által 1843-ban elkészített terv átmetszésekkel és a malomgátak megszüntetésével akarta szabályozni a folyót. A Nógrád megyei malomtulajdonosok ellenállása azonban meghiúsította a terv végrehajtását, csupán egyes szakaszokat sikerült szabályozni, s néhány malomgátat megszüntetni.

67 A Sió völgye 1750-1800 között összefüggő mocsár volt, a Sió szabályozása is a malomgátak - elsősorban a kiüti malomé - miatt vált szükségessé. A Balaton vízállása a veszprémi káptalan siófoki vízimalmától függött, Mária Terézia rendeletére 1773-ban néhány malmot el is bontottak, de több megmaradt. 1776-1784 között elkészült BÖHM Ferenc terve alapján a Sió rendezése, amiről az érdekeltek úgy nyilatkoztak, hogy a csatorna nem sok hasznot hajtott, viszont a malmok hiánya érzékenyen érintette őket, mivel a gabonát messzebb kellett szállítani

68 A Sárvízen 1722-ben még 13, 1746-ban már csak 9 vízimalom állott (a nyéki, decsi, őcsényi, mözsi, szekszárdi, kölesdi, kajdacsi, szentlőrinci és dorogi vízimalmok). A szekszárdiak rétjeik elöntését az őcsényi malomgátnak tulajdonították. A malomgátak miatt elmocsarasodott Sárvíz szabályozásával szintén BÖHM Ferencet bízták meg. Az 1773-ban megkezdett munkák nyomán a megye elrendelte a malomgátak késedelem nélküli elbontását, de a rendeletet 1774-ben a helytartótanácsnak meg kell ismételni. A megye válasza szerint a fennmaradt malmok elrontása, lévén hogy azok jobbágyok birtokában vannak, nagy kárukkal járna.

69 A királyi biztos 1772-ben a megyék képviselőivel, valamint a két érintett mérnökkel (BÖHM és KRIEGER) bejárta Simontornyától Siófokig a Siót és a Kapóst, elsősorban a malomgátak hibás elhelyezéséből eredő bajokat tanulmányozva. „Kitűnt, hogy a két folyót még a Sárvíznél is sűrűbben szelik keresztül a gátak, melyeken csak nagyon szűk résen törhet át a víz. A Sió torkolatát a természet 15 öl 4 láb (kb. 28,5 m) szélesnek alkotta, a veszprémi káptalan közelben elhelyezett két malma azonban csak 5 öl és 2 lábnyi (kb. 9,5 m) résen biztosította a víz szabad folyását."

70 A Kapós mintegy 100 km hosszú medrét a 18. században 25000 hold mocsaras ártér szegélyezte. A szabályozással megbízott KRIEGER mérnök az elmocsarasodás okát a földrétegekből feltörő talajvizekben, a feltöltött mederben és legfőképpen a 18 malomgátban látta, mely utóbbiak „... nemcsak medréből duzzasztják ki a folyót, hanem az egész völgyet elrekesztve, szinte lépcsőzetes medencékre bontják az árteret."

71 BÖHM Ferenc véleménye szerint a malmok megmaradhattak eredeti helyükön, csupán káros hatásukat kell kiküszöbölni: „E végből a malomgátak építésekor szem előtt kell tartani azt, hogy a folyó vizének maradéktalan levezetése biztosítva legyen, a csatornát pedig úgy kell elhelyezni, hogy a vízszín legalább egy lábbal alacsonyabban legyen a legmélyebb partnál. Ha