Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
TAKÁCS MIKLÓS: Kisfazék - bögre - csupor
ban a szakmai körökben nem talált pozitív fogadtatásra - hiányosságaira elsőként Fodor István mutatott rá 34 . A fentebb utalt elképzeléssel ellentétben jóval nagyobb népszerűségnek örvend a magyar kutatásban egy másik magyarázat. E sokak által vallott - bár írott formában ennek ellenére is csak nehezen dokumentálható 35 - nézet szerint a függőleges állású nyakrész arra szolgált, hogy valamilyen szerves anyagú hártyát a szájrészre rá lehessen feszíteni. E használati mód révén a hengeres nyakú edények tárolóedényekként lennének definiálhatók - ha a rekonstrukciót igazolni lehetne. Megfogalmazódott ui. egy további értelmezési lehetőség is - a przemysli sírok közlése során. Az itt lelt füles edény magas bordázott nyaka ui. a lengyel szerzőpáros Koperski és Parczewski szerint az újkori nomád környezetben gyűjtött bőredények szopókájával vethető össze 36 . A nomád értelmezést azonban egyáltalán nem erősíti az, hogy a Mediteránneum keleti részének leletanyagában a római kor végétől kimutatható a hengeres nyakú edénynek mind a sima, mind pedig a bordázott változata 3 ". Minden valószínűség szerint e gyökerekre vezethető vissza a bordás nyakú fazék felbukkanása a kelet-európai szarmatáknál 38 , valamint a különböző keleti germán népek sírkerámiájában is (az utóbbi egyik Kárpátmedencei példája a bodrogmonostorszegi (Backi Monostor, J.) 5. századi temetőben kibontott bordás nyakú kisfazék 39 .) Sőt, mi több: az is joggal felvethető, hogy a Kaukázus északi előterében, az 5-7. században felbukkanó bordás nyakú edények 40 is mediterrán eredetűek. A magyar környezetben lelt példányokkal ellentétben azonban mind a palesztinai, mind pedig a kaukázusi példányok többsége az „átlagfazekakkal" azonos vagy azoknál nagyobb méretű. így a horezmi területeken a tároló célzat valamivel valószínűbbnek tűnik, mint a Magyarországon. Nálunk ui. a hengeres edények túlnyomó többsége az átlagnál kisebb 41 , bár ez annak is következménye lehet, hogy e kerámiatípus példányainak túlnyomó többsége sírmellékletként került napvilágra. Ez utóbbi megfontolást támasztja alá néhány újabb telepfeltárás is: így pl. mind a borsodi földvár, mind pedig a Lébény- Bille-dombi leletmentés 10-11. századi kerámiájában feltűnnek átiagos, vagy ezeknél nagyobb méretű, hengeres nyakú edények 42 . A fenti - meglehetősen elszórt - adatokat összegezve sajnálattal kell megállapítanom, hogy a tipológiai összehasonlítás alapján a kör bezárult, egyértelmű eredmény nélkül. Talán az archaeobotanikai vizsgálatok billenthetnék ki a holtpontról a honfoglaló magyarok által használt hengeres nyakú edények funkciójának meghatározását. Ezek lehetőségét azonban igencsak behatárolja az, hogy az ilyen edények túlnyomó többsége régi feltárásból származik, így belsejükből földmintát nem vettek. Harmadikként egy kevéssé számon tartott problémára utalnék, amely részben terminológiai jellegű, részben azonban már a használat mikéntjéhez kapcsolódik. A magyar középkori edénykutatás egyik visszatérő gondja azon kisméretű, a fazékformához igencsak hasonlító edények nevezéktanának kidolgozása, amelyek az „átlagfazekaktól" méreteiken túl arányaikban, részletformáikban is elég gyakran eltérnek. E terminológiai bizonytalanság jellemző nemcsak az Árpád-kor minden szakaszára, hanem a 14 - 16. századra is - bár okai egyáltalán nem azonosak. Az Árpád-kor eleji edényekre, és ezen belül e fazekaknál kisebb példányokra is, az elég nagy formai sokszínűség jellemző - emiatt nehéz típusokat elkülöníteni 43 . A kései Árpádkorban, illetve a 14-16. században ezzel szemben felbukkan két, kisméretű, fazékszerű, de formai szempontból aránylag jól körülhatárolható edénytípus 44 . Ez utóbbi esetben tehát inkább az
