Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
TAKÁCS MIKLÓS: Kisfazék - bögre - csupor
egységes fogalomtár használatának hiánya vagy elutasítása okozhat nehézségeket. A közelmúltban történt egy-egy kísérlet az egységes terminológia kidolgozására mind a 10-11., mind pedig a 13-16. századi fazékszerű, de azoknál kisebb edénykék vonatkozásában. A 10-11. századi sírkerámia elemzése során Kvassay Judit az összes apró, fazékszerű edényt a fazék kategóriájában tárgyalta 45 . Azaz nemcsak, hogy a nyelvjárási jellegű vag)' edényformákhoz csak lazán kötődő megnevezéseket (rátó, rötyke, szilke, csupor 46 ) vetette el, hanem ezen felül a „bögre" terminust is. E terminológia azonban alig talált követőkre a szakmai körökben, feltehetően azért sem, mert e kutató doktori értekezése nem jelent meg nyomtatott formában. Magam részéről e megközelítést azért tartom problematikusnak, mert felfogásom szerint nem érdemes az átlagos nagyságú fazekakat összemosni a kis példányokkal, azaz a bögrékkel vagy kisfazekakkal. Vagyis a két utóbbi megnevezés, nézetem szerint, mindenképp megtartandó. A 10-11. századi kis fazekak ui. kétfélék lehettek. Vagy a nagyobb fazekak alakját másolták kicsinyített formában, hűen követve az előkép arányait is; vagy pedig a fazék formáját mintegy összelapítva adták vissza 4 ". Azaz, ez utóbbi esetben a magasságuk a közepes nagyságú fazekaknak csak a fele vagy harmada, szélességük viszont azonos. A fentiekkel ellentétben a 13-15. századi kis edénykék megnevezésében a kutatók többsége alkalmazza 48 a Holl Imre által lefektetett, jól körülhatárolható kategóriákat 49 . A fehérre égetett edények formakincse alapján kidolgozott nevezéktan az alábbiakban foglalható össze: a fazéknál kisebb, azoknál gyakran zömökebb edények tartoznak a bögre vagy a csésze kategóriájába, méghozzá, oly módon, hogy a magasabb, és így kevésbé meredek falú példányok lettek a bögrék, az alacsonyabbak, és meredekebb falúak pedig a csészék. E beosztás munkálkodásom során magam is igyekszem követni. Alkalmazása általában megbízható eredményekkel jár, bár természetesen itt is adódnak határesetek. így pl. az adagosnál is kisebb méretű, igen apró edénykék elég gyakran besorolhatók mind a csésze, mind pedig a tál kategóriájába is 50 . Az oldalfal ferdesége ui. az edény méreteinek csökkenésével egyre kevésbé mutat határozott kettőséget. Végezetül: a fenti két kutató terminológiájának ismertetése nem zárható le egy további szempont ernlítése nélkül. Egy régészeti nevezéktan kidolgozása esetén ui. állandóan szem előtt kell tartani azt, hogy a szakszókincs idegen nyelvre fordítható legyen. A fazéknál kisebb, de ahhoz hasonh'tó formák esetében így utalni kell arra is, hogy németül ezeket egységesen kisfazéknak (Kleintpof) szokás megnevezni. E szóhasználat pedig - akarva-akaraüanul - is erősíteni fogja „kisfazék" meghatározás használatát a magyar régészek körében. A német ui. a középeurópai térség nemzeti régészeti iskolái közötti legfontosabb közvetítő nyelv. A terminológia után illik néhány szót szólni e kisfazekak használati módjáról is. A középkori kerámiát elemző kutatók általában valamilyen kásaszerű étel felszolgálására használatos edénynek szokták tartani e kisméretű, általában 10 cm körüli magasságú edényeket. Ennek ellenére azonban elég gyakori az, hogy - a nagyobb méretű példányokhoz hasonlóan - ezek testét is a használat során lerakódott korom borítja 51 . Tehát sok esetben a bögrékben is főztek, vagy legalábbis ételt melegítettek. A fazékszerű edények nagysága tehát nem feltétlenül jelent más és más használati módot, bár bizonyos elkülönülés tendenciaszerűen mégis érvényesülhetett. E tendenciák pontosítását azonban csak egy-egy lelőhelyre lebontva lehet elvégezni. így egy újabb oldalról közelítve - ismét csak arra a következtetésre kellett jutnom, hogy a korszak-
