Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
TAKÁCS MIKLÓS: Kisfazék - bögre - csupor
ta során a régészet elsősorban az edénykészlet és a főzőhelyek sajátságainak kiderítéséhez nyújthat segítséget. Az Árpád-kori kerámia esetében azonban a művelődéstörténeti vizsgálatok során egy további szempontot is állandóan szem előtt kell tartanunk, újra meg újra fel kell tennünk azon kérdést, hogy egy-egy edénytípus esetében egyértelműen tisztázható-e a forma és a rendeltetés közötti kapcsolat. Más szavakkal fogalmazva: megállapítható-e e kor vonatkozásában megbízható módon az, hogv 7 az egyes edénytípusokat hogyan használtak. E kérdés eldöntése nézetem szerint egyáltalán nem lehet közömbös a táplálkozástörténet kutatói számára sem. Kijelentésemet két közismert és egy kevésbé „jegyzett" példával szeretném alátámasztani. Első helyen az általam olyannyira kedvelt cserépbogrács használati módjáról kialakított vélekedéseket szeretném ismertetni. Közhelyszerű megállapításnak tűnik, hogy az ilyen edényekben egykori használóik főztek - bár még így is felbukkannak más használati módokat felvető rekonstrukciók. így pl. P. Diaconu 12 valamint Lj. Donceva Petkova 13 szerint a cserépbográcsokban gabonaneműt vagy élőhalat is tárolhattak. Elgondolásukat azonban nem támogatja egyrészt az, hogy a tárolóedények szájnyílása rendszerint szűk", a kifogott halat pedig - a néprajzi párhuzamok tanulsága szerint - vagy jóval nagyobb méretű faedényekben pl. hordókban vagy pedig vízbe meríthető alkalmatosságokban: pl. vesszőből font kasokban, vagy az ún. bárkában szokás tárolni 15 . A cserépbográcsban ui. a hal túl hamar felélné a víz oxigéntartalmát, az edény 10 liter köriili űrtartalma miatt 16 . Végezetül: László Gyula érvelése 17 nyomán került be a tudományos köztudatba ama hipotézis, hogy a gömbölyű aljú, fémüstszerű cserépbográcsot a juhfejés eszközeként is használhatták. Ez utóbbi felvetés lehetőségét azonban egyáltalán nem erősíti az, hogy a balkáni transzhumációból vezethető le a mezőségi magyarság által űzött kosaras juhtartás 18 , amelynek eszközkészletébe a felfüggesztve használt sajtár beletartozik. A cserépbogrács használata ui. a magyarságnál honfoglalás előtti örökség 19 , így mindenképp megelőzi azon időpontot, amikor a bevándorló románoktól0 a kosaras juhtartást el lehetett tanulni. Magyarország területén a fémüstöt utánzó alakú cserépbogrács első példányai már az 1870-es évek elején előkerültek 21 . Mégis csak 1914-ben értelmezte őket első ízben Roska Márton felfüggesztve használt főzőedényként, alakjuk és függesztőfüleik alapján 22 . E használati mód mellett érvelt az 1930-as évek elején Höllrigl József is, a korszak kerámiájáról írott első összefoglalásban 23 . Viszont, egy 1929-ben megjelentetett munkájában Szabó Kálmán már arra utalt, hogy a gömbölyű aljú cserépbográcsokat főzéskor vasháromlábra is állíthatták 2 '. Érvelését egy kecskeméti, 13. századi leletegyüttesre alapozta, amelyben első ízben került elő együtt cserépbogrács és vasháromláb. Tovább erősítették ez utóbbi használati mód lehetőségét azon megfigyelések, amelyek szerint egyes gömbölyű aljú cserépbográcsoknak vagy nincs is függesztőfüle, vagy pedig az ezen levő lyukakat csak félig fúrták át 25 . Továbbá, a délorosz steppén élő újkori népek, pl. a mislartatárok egy katlanszerű alépítményt is szoktak főzőbográcsuk tartására 26 . A honfoglaló magyarok településein sajnos még ilyeneket nem sikerült kimutatni - talán azonban csak azért, mert a föld felszíni építményeket csak igen-igen ritkán lehet régészetileg vizsgálni. A „hogyan" kérdésének körbejárása után lássuk, milyen adatok állnak rendelkezésre a cserépbográcsban elkészített ételek rekonstrukciójához! E kérdésre az archaeobotanikától és az archaeozoológiától várhatnánk választ. Ha lenne olyan bográcsunk, amely bizonyosan a
