Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

MOLNÁR ZSOLT: Területhasználati konfliktusok a Szentendrei-szigeten

bort adva a gazdáknak. A szőlő kipusztulása után gyümölcsfák népesítették be a hegyoldalt. A világháborúk titántól megindult a nagyvárosokban élő, "besűrített" lakosság friss levegőre történő áramlása. Ez a terület különösen kedvelt lett a táj szépsége és a könnyű megközelítés miatt, így a gyümölcsösökből gyorsan üdülőterületek lettek. Ma már az egész hegyoldal beépített terület. A sziget területén az itt lakók élelem-, és állataik takarmányszükségletét termelték meg. A vízművek térhódítása, a Duna medrének kotrása az addigi kedvező, nem egyszer magas talajvízszintet oly mértékben csökkentette, hogy ezáltal romlottak a gazdálkodás feltételei. A csökkenés mértékét Dr. Szálai György 1979-ben készült szakvéleménye, az itt lakók becsléseit igazolva, 1,5-2 m-re becsülte. A szigeten lévő területek a téeszesítés következtében itt is először több, végül egy szövetkezet művelése alá kerültek. Itt úgynevezett szakszövetkezet létesült, amely a gazdák tulajdonjogát megtartotta. A táblák minőségének és területének megoszlását egy táblázatban foglaltam össze (4. Melléklet). A szövetkezet legnagyobb részben szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozott, de mellékágazatok is működtek. így például műanyag- fröccsöntő-, asztalos-, lakatos-, hús-, bakelitüzem a sziget különböző falvaiban. Mint sok más helyen, itt is sokszor a mellékágazatok nyereségesebbek voltak, mint a főágazat. Ezek a mellékágazatok jórészt már kft-k formájában működnek, illetve magánkézben vannak. A Kék Duna Szakszövetkezet fő tevékenységeire visszatérve, lévén szakszövetkezet, részben a tagok otthoni állatainak takarmányigényét termelte, részben eladásra termelt szántóföldi növényeket: repcét, mustárt, napraforgót. Ezeken a területeken kívül a tagok számára bizonyos területet minden évben kijelöltek saját művelésű burgonya ültetésére, három évente földieperpalántázásra, és négy évente lucerna telepítésre. Ezekhez a szövetkezet a területet adta, lucernánál bevetetten, a többinél a palánta, illetve a burgonyagumó beszerzését vállalta. Az állattenyésztés alakulása a Szentendrei-szigeten A sziget állatállománya átalakult, illetve csökkent a mögöttünk lévő századok alatt. A múlt század és az azelőtti időszak jellemző állata a ló és a szarvasmarha volt. A falvak környékén jelentős legelőterületek voltak a kihajtott állatok számára, amelyeket egy fizetett alkalmazott őrzött. A szarvasmarhák legelőn tartása a XX. század közepéig tartott. Ettől kezdve az istállózó állattartás vált uralkodóvá, de az állatlétszám, az 1990-es évekig, folyamatos csökkenést mutatott. Ebben az évtizedben sok korábbi állattartó feltöltötte a korábbról meglévő létesítményeket. A lóáUomány a század első évtizedéig kisebb-nagyobb ingadozással, de jelentős volt. Ezután folyamatos csökkenés figyelhető meg a létszámot illetően, továbbá a hasznosításuk célja is átalakult. Míg korábban haszonállatként a mezőgazdasági munka megkönnyítésére tartották, addig ma, amikor a létszámuk ismét növekedésnek indult, túlnyomó részt rekreációs célokat szolgál. Ennélfogva változott a korábbiakhoz képest az is, hogy míg korábban egy-egy háznál egy, illetve két lovat találhattunk, jelenleg a lóátlomány jórészt a falvankénti egy-két lovardába koncentrálódik. A múlt században, mind létszámában, mind fajtaösszetételében és a tartásmódjában, fejlődésnek indult a sertéstartás. Míg kezdetben a háztartások csak saját igényük kielégítésére termeltek, későbbiekben jelentőssé vált a piaci értékesítés is. A szakszövetkezet a felvásárlás segí-