Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
SZŐLLŐSY GÁBOR: Két mongol dísznyereg a Magyar Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményében
középen egy 1,5 cm széles bőr csík fedi. A nyeregszárnyak szélén a fiók nyeregszárnyakéhoz hasonló motívumokból összeállított és azonos technikával készült díszítés van. A nyeregszárnyakat rögzítő szíjakhoz van kötve a két heveder. (Az elülső neve ólom, a hátulsóé jirem.) A hevederek teljesen egyformák. Két félből állnak. Az egyik fél nyersbőrből készült, négyágú lapos fonással. Ezt úgy készítették, hogy egy szíjat középen kétrét hajtottak, az így létrejött, kb. 5 cm hosszú fültől kezdődően mindkét felet hosszában elhasították és az így keletkezett négy szíjat lapos fonásai összefonták. A bőrfonatokat a bal oldali nyeregtalp szíjához kötötték. A jobb oldali nyeregtalpak hasonló szíjaihoz egy-egy lenvászonból varrott hevedert kötöttek. Az ezeken lévő görgős, krómozott vas csatokba csatolták a bőrből fonott darabokat. A fonaton nem ütöttek lyukakat, hanem a csat nyelvét a szíjak közt egyszerűen átdugták. A nyereghez tartozik két darab nemez izzasztó (toxom). Mindkettő szürkésfehér, durva, kevert szálú gyapjúból készült, azonos méretű és formájú, lekerekített sarkú téglalap. Mindkettő a nyereg üléspárna-borításával azonos, bordó anyaggal van beszegve, a nemez mindkét lapjára 4-4 cm széles ráfedéssel. A szeges mindkét izzasztó esetében két félből áll, amelyek nem érnek össze. Végeik között kb. 8 cm hosszú szegetlen rész van. Ezek a szakaszok az egyik darabon a téglalap két rövid oldalán, a misikon a két hosszú oldalon helyezkednek el egymással szemben, középen. Az izzasztók méretei: hosszúság: 55 cm, szélesség: 45 cm, vastagság: 1,5 cm. Nyergünkhöz sem szügyelő (xömöldrög), sem farmatring (xudraga) nem tartozik. Az MTI fotón látható, hogy eredetileg sem volt. A nyergen az ezek felcsatolásához szükséges szerelékek sincsenek kialakítva. A nyereggel együtt került a múzeumba a hozzá tartozó kantár (xajaar) is (9- ábra). Anyaga keskeny nyersbőr szíj, amelyet egymástól kb. 1 cm-re elhelyezett, 2-3 mm széles ezüst gyűrűk (bögj) ráhajlításával alakítottak hengeresre. A kantárba egy igen vékony szájvasú (amgaiwc), kis karikájú (juujai) zabla (amgai) van szíjjal bevarrva. Erre a részre a zabla bevarrása utái tették fel az ezüst gyűrűket. Az orrszíjat (xamar) úgy rögzítették, hogy a szíj két végét átszúrták, majd átfűzték rajta a pofaszíjat és egy-egy ezüst gomb (towruu) lábát átszúrva rajta a túloldalon kétfelé hajlították. Az orrszíj közepén egy, csak díszként alkalmazott ezüst gomb van - hasonló módon feltéve. Ugyanígy rögzítették a torokszíjat (sagaldraga) is, amely két darabból áll. A rövidebbik darab szabad végére egy csat van a már említett ezüst gyűrűkkel felerősítve. A tarkószíj (sil) bal oldalai a torokszíjéval azonos formájú, de körülbelül kétszer nagyobb ezüst csat van. A két kantárszár (joloo) tulajdonképpen egy darab sima, keskeny nyersbőr szíj, amelynek két vége sajátos csomóval van a zablakarikákba kötve. A mongoloknál és a közép-ázsiai török nyelvű nomád népeknél általános, hogy a bal oldali zablakarikába kötnek egy külön szárat (culbuur), amellyel a lovat kikötik vagy a saját mellső lábához, vagy a jeelhez /Két oszlop (song) közé kb. emberfej magasságban kifeszített kötél./ Esetünkben ez hiányzik. A ló átadásakor még megvolt, hiszen a helyszíni felvételen Kádár nem a kantárszárat, hanem ezt a fékszárat (TÁGAN Galimdzsannál vezetékszár 7 ) fogja, a múzeumba azonban ez már nem került be. A 91.247.1-4. leltári számú nyeregfelszerelés (10. ábra) Az egész nyereg nyárfából készült, valamivel nagyobb, mint a másik. A Faalkatrészek ko-
