Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

FARKAS GYÖNGYI: Propaganda és agitáció - Kollektivizálás Veszprém megyében (1948-1956)

eszek alakítása azon a felismerésen alapult, hogy a „közös gazdaságok" döntő többsége egyhamar nem lesz a kí\ialálló parasztok számára vonzó, meggyőző példája a nagyüzemi gazdálkodásnak. A kiválasztott tsz-ek általában az állami hitelekből és támogatásokból az átlagosnál nagyobb arányban részesedtek, amelyet elsősorban beruházásokra kellett fordítaniuk. Arra kellett törekedniük, hogy minél több termelési folyamatot géppel végezzenek, ezért az új gépállomásokat a közelükben létesítették, a közelben lévő régieket pedig jobban ellátták gépekkel. Kisebb gépeket a mintatéeszeknek is juttattak, és ahol nem volt, ott bevezették a villanyt. A mintaszerű állattenyésztés megteremtése céljából törzstenyészeteket kaptak. A mintatéesszé válás azonban azt is jelentette, hogy szigorúan be kellett tartaniuk a minta-alapszabályzatot, így tagságuknak - más tsz-ektől eltérően - nem volt lehetősége arra, hogy a munkaszervezés és a jövedelemelosztás „illegális", tiltott formáit (pl. a részes művelést) alkalmazva növelje jövedelemét, pedig a kötelező beruházások és az ennek finanszírozására adott állami hitelek visszafizetési kötelezettsége jelentősen csökkentette a tagoknak kiosztható jövedelem nagyságát. Példát kellett mutatniuk a gazdálkodás minden területén: betartani a vetéstervet, bevezetni a szovjet agrotechnikai módszereket, a napi háromszori fejést, gyapotot és gumipitypangot termelni, négyzetesen vetni a kukoricát, minél nagyobb terület talajmunkáit a gépállomással végeztetni el és elsőnek teljesíteni a beszolgáltatást. A megyei pártbizottság és a megyei tanács közös feladata volt a mintatéesszé fejlesztendő gazdaságok kiválasztása a III. típusú és lehetőleg nagy területű tsz-ek közül. Általában arra törekedtek, hogy minden járás rendelkezzen legalább egy kiemelt gazdasággal. 1950-ben a Veszprém megyei pártbizottság az ajkai járásból Kerta, Nagyalásony, Csabrendek, a keszthelyi járásból Zalaszántó, a tapolcai járásból Nemesgulács, a zirci járásból Zirc-Akiipuszta, a veszprémi járásból pedig Márkó, Szentgál és Kisdörgicse községek tsz-eit választotta ki.

29 A megyei kijelölésű tsz-eknél a járási pártbizottságoknak és a járási tanácsok mezőgazdasági osztályainak kellett megteremteni azokat a feltételeket, amelyek mellett a kijelölt tsz-ek valóban betölthették a nekik szánt szerepet. Tevékenységük azonban többnyire csak az ellenőrzésre szűkült le. A megyei tanács mezőgazdasági osztálya a következő utasításokat adta az 1951. évi tsz-látogatások megszervezéséhez a járásoknak: „A járási mezőgazdasági osztályok feladata biztosítani, hogy a kijelölt tsz-ek munkaszervezete szilárd legyen, egyenlősdi ne legyen, ütemterv szerint gazdálkodjanak, termelési kilátásai jók legyenek, növényei jól és időben ápoltak. Állatállománya gondozott, tiszta, jó kondícióban legyen, építkezések folyjanak... Minden esetben legalább 3-4 nappal előbb... közölni kell velük honnan és hányan jönnek látogatóba. Biztosítani kell, hogy a tsz gazdálkodási területe és telephelye, állatállománya, épületei rendben legyenek, az udvarok környékét ne borítsa szemét, rossz edények, stb., a trágyatelep ne terüljön szét az egész udvaron. Az istállók nemcsak kívül, belül is meszeltek, tiszták, szellőzőitek legyenek... ."

30 A tsz-látogatásokat hasonlóan kellett előkészíteni és lebonyolítani, mint a „parasztküldöttségek" szovjetunióbeli látogatását. Költségeit központi forrásból finanszírozták, a Földművelési Minisztérium erre külön pénzügyi keretet biztosított a megyéknek. A megyén belüli látogatásokat a járási, a megyén kívülieket a megyei mezőgazdasági osztályok szervezték, de a résztvevők kijelölésében közreműködtek a tömegszervezetek, a Dolgozó Parasztok és Föld-