Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

PÁLÓCZI HORVÁTH ANDRÁS: Középkori régészetünk újabb eredményei és a környezeti régészet

kívül. A terepet tehát itt az építkezés kezdetekor nemcsak egyszerűen megtisztították, hanem mintegy fél ásónyomot le is mélyítették, vagyis a felső talajréteget a növényzettel eltávolították, mint amikor gyeptéglákat szednek fel. A házba tehát így egy lépcsőn lehetett belépni. Egy bizonyos ideig tartó használat után a házpadló megrongálódott, elszennyeződött, ekkor teljesen tisztára kotorták - ezen a szinten leleteket alig találtunk-, majd kb. 10 cm vastag, tiszta homokréteget terítettek szét rajta. Erre került a következő, II. periódus padlótapasztása. Az építkezéseknél a lehetőség szerint helyi nyersanyagokat használtak fel. A házfalak alapozásárkából kiásott földet agyaggal összekeverték, úgy töltötték vissza. (A korábbi épületeknek rendszerint tömörebb az alapozása, a későbbieké lazább, kevesebb agyagot tartalmaz.) Ez a szürke, világosszürke agyag helyi eredetű, de előfordul még sárga, barna és fehér-szürkésfehér agyag is, ezek lelőhelyét egyelőre nem ismerjük. A házfalak mentén a külső járószinten előfordulnak kemény, sárga löszből szétterített foltok (pl. küszöb környéke, kemencefalak töve), ezt az anyagot vagy a mélyebb vermekből, vagy e célból ásott munkagödrökből hozták fel.

27 A középkori Szentkirály délnyugati részén elterülő erdő (3. kép) valószínűleg kielégítette a lakosság szükségleteit, az építkezésekhez szükséges ágasfákat, faoszlopokat, szelemengerendákat innen szerezhették be. A faminták vizsgálata szerint kocsányos tölgy (Quercus robur L), kocsánytalan tölgy (Quercus petraea), mezei juhar (Acer campestre L), fehér nyír (Betula pubescens) és közönséges boróka (Juniperus communis) fordul elő - ezek együttes megléte juharos-tölgyes erdőre utal. Épületfából származnak a kocsányos tölgynek, kocsánytalan tölgynek és közönséges borókának meghatározott minták. A megvizsgált faeszközök mezei juharból és kocsánytalan tölgyből készültek, illetőleg egy faragott kanál fehér nyírből.

28 Az írott források szerint a 11-16. században nagy tölgyerdő létezett Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd környékén, ezt a nagymértékű állattartás miatt a 16-17. században irtották ki. A házak födémére és héjazatára kevés támpontunk van, esetenként a leégett házak padlóján hevertek nád- és vesszőlenyomatokat megőrzött tapasztásdarabok, elszenesedett ág-, vessző- és szalmamaradványok. A szemeskályhás épületek szobája lepadlásolt lehetett, ágakravesszőkre vagy nádra tapasztott mennyezettel. A héjazat anyaga feltehetően szalma volt. Feltártunk olyan gazdasági épületeket, amelyeknek nem volt tömör, tapasztott faluk, csak az oszlop- vagy karóváz nyomait találtuk meg, de az agyagos omladékréteg hiányzott. Ezeknél a karóváz közét nád, vesszőfonat vagy más növényi anyag töltötte ki. Helyi eredetű nyersanyagnak számít a réti mészkő, amit a templom alapozásához, részben felmenő falaihoz használtak fel, a lakóházakba helyenként erősítésként építették be - házfalakba, kemence- és kályhafalakba, vagy ágasfák megújításakor támasztékként tették alájuk. A helybeliek ismeretei szerint Szentkirály északkeleti részén voltak réti mészkő fejtőhelyek. Ugyancsak ezen a környéken volt és ilyen „kőbányára" vonatkozhat az 1488-ban Laka (Lakitelek) és Felalpár (Felső-Alpár) határjárásában eitűitettKewbanya, amely a Szentkirályról Kecskére, illetőleg Felalpárra vezető nagy út között feküdt, s ahol új határjelet helyeztek el.

29 A feltárások során a vermekből, szemétgödrökből és kutakból gazdag botanikai anyag került elő. Az előzetes meghatározások szerint is érdekes a növényfajok listája: búza, rozs, árpa, köles, kender, len, szilva, meggy, cseresznye, kajszibarack, őszibarack, dió, mogyoró, kö-