Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

FARKAS GYÖNGYI: Propaganda és agitáció - Kollektivizálás Veszprém megyében (1948-1956)

Propagandaeszközök A nagyüzemi gazdálkodás népszerűsítői a propaganda hagyományos eszköztárán (sajtó, rádió, mozi, gyűlések, ismeretterjesztő előadások, brosúrák, röplapok, plakátok, stb.) túl, a harcias kommunista propaganda sajátos fegyvereit is bevetették. Ezek voltak többek között az ún. háziagitáció", a ,,kultúragitáció", továbbá a szovjet kolhozokba és a hazai tsz-ekbe szervezett látogatások. Parasztküldöttségek a Szovjetunióban A tsz-propagandában a szovjet kolhoz volt annak a bizonyítéka, hogy mindaz, amit a brosúrák és a népnevelők a közös nagyüzemi gazdálkodás lehetőségeiről írtak és mondtak, nem irreális elképzelés, hanem máris létező valóság. A parasztság jelentős részével azonban igen nehéz volt elhitetni a fejlett - sőt a világ legfejlettebb - szovjet mezőgazdaságáról, benne a virágzó kolhozokról és a jómódú, megelégedett, művelt kolhozparasztokról szóló történeteket. A kolhoz fogalmához ők többnyire a tulajdonuktól megfosztott, teljes állami függőségben és nagy szegénységben élő paraszt képét társították, ami nem csupán a Horthy-rendszer szovjetellenes propagandájának hatását tükrözte, ahogy a korabeli propaganda állította, hanem valószínűleg ez volt a szovjet hadifogolytáborokat megjárt vagy ,,málenkij robotra" elhurcolt parasztok személyes tapasztalata is. Egy kolhozokat népszerűsítő brosúra így foglalta össze a magyar falvakban terjedő híreket: ,,A mi dolgozó parasztságunk a szovjet kolhozokat csak az ellenforradalmi reakciós propaganda hazug meséiből ismeri... Ennek a 25 éves népbutítisnak az eredménye, hogy a faluban még ma is sok helyen, ha hallják azt a szót, hogy kolhoz, akkor rögtön maguk elé képzelik, hogy a kolhozparasztokat hajtják a vályúhoz (sic!), vagy csajkával állnak sorba a korpalevesért, meg hogy nagy istállószerű épületekben egy rakáson hálnak, asszony, ember, gyerek, öreg, fiatal..."

5 A leírás szerint a kolhoz a magyar parasztok számára nemcsak a mezőgazdasági termelés új formáját, hanem egy számukra ijesztően idegen életformát és értékrendet is jelentett. Nemcsak a szegénységet jelző korpaleves tűnt riasztónak, legalább annyira az lehetett a hagyományos társadalmi keret, a család feltételezett hiánya, a közös étkezés és a közös „hálás". A közös és szegényes táplálkozást jelképező „csajka" szemükben az egész szovjet agrárrendszer szimbóluma lett. A kolhozokról alkotott kedvezőtlen kép elterjedtségét mutatja, hogy valamennyi népszerűsítő kiadvány fontosnak tartotta megcáfolni az ún. „csajka-mesét": „Szó sincs róla, hogy- bármelyik kolhoznál közös étkezés legyen. Mindenki magának főz, a maga ízlése szerint. Mondhatom azt is, hogy igen jóféléket esznek a kolhozokban. Például nagyon sokszor fagylaltot is."

6 - számolt be tapasztalatairól a Veszprémmegyei Népújság hasábjain a Szovjetunióban járt parasztcsoport egyik Veszprém megyei tagja. A személyesen szerzett tapasztalatok agitatív hatását kiváltak felliasználni a tsz-propaganda irányítói, amikor azzal a jelszóval, hogy a magyar parasztság ismerje meg a „valódi" szovjet me-