Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

VAJKAI ZSÓFIA: Szívesen látott vendégünk, a parafa

gyobb területet lekötni.

20 Ugyanúgy előre megegyeznek a feldolgozó üzemekkel is az értékesítést illetően. (A nagy cégeknek természetesen saját munkásaik vannak.) A munka nagy ügyességet, odafigyelést és testi erőt kíván. Két férfi dolgozik egy párban, ha közepes méretű fáról van szó, nagy fák esetében 2 pár összefog. A kéreghántás társas munka, egyedül senki sem tudja csinálni. A munkapárok felügyeletét a kereskedők, a gyárosok vagy a földbirtokosok által szerződtetett munkavezető látja el.

21 Eszközkészletük igen egyszerű. Tulajdonképpen nem kell más, mint egy fejsze, amelynek a feje az éle felé kiszélesedik, a hegvei nagyon élesek, és jófogású, erős fanyele van. Kell még egy legalább 3 m hosszú létra, amit gyakran vastag, erős faágakkal helyettesítenek. Az ág keresztirányú gallyai képezik a létrafokokat. Ezt népnyelven öszvérnek (búrra) hívják. Mindenképpen kell még kötél is. Kockázatos és nehéz a munka, madárnak való, mondják róla Algarve tartományban. (Trabalho de pássaro.) Kockázata egyrészt abban rejlik, hogy nagy magasságokba kell felmászni és az ágon lovaglóülésben, kapaszkodási lehetőség nélkül kell dolgozni, tehát könnyen történhet baleset. Misrészt pedig egy rossz mozdulattal tönkreteszik a fát, ha a fejsze éles foka megsérti annak belső háncsrétegét. Ha a törzset kezdik hántani, a munkamenet a következő: kb. embermagasságban igen óvatosan bevágják a kérget. Ezt a metszést vízszintesen körbeviszik a fatörzs egész kerületén, óvatosan mozgatják a baltát, kihasználva a természetes repedéseket. Ezután a földtől kiindulva függőlegesen felfelé ugyanilyen vágást ejtenek, amíg a kettő összetalálkozik, majd a bevágás mentén becsúsztatják a balta fokát hol az egyik oldalon, hol a másikon, egészen addig, amíg sikerül leválasztani a kérget. A munkának ez a legkényesebb része, és nagyon fontos, hogy a munkapár összehangoltan dolgozzék. A lehántott parafát kisebb halmokba hordják, majd ezeket régebben szamaras kordé, ma traktor segítségével a gyűjtőhelyre viszik. Az összerakást és a további szállítást megkönnyítendő itt kb. 110 cm-es darabokra vagdalják a kérget: ez a méret felel meg a gyári igényeknek. Az így előkészített parafából jól védett, lapos helyen farakást állítanak össze, mégpedig úgy, hogy kelet felé nézzen, később átfordítják nyugati irányba. Erre azért van szükség, hogy az északi szelek jól átfújjanak rajta, kiszárítsák. A parafa kb. 6 hónapig marad ezen a helyen, és így természetes úton, a szél által szabadul meg az olyan anyagoktól, amelyek ártanának a dugónak, és később ezáltal a palackozott bor minőségét rontanák. A beszállítás A parafát ma már óriási kamionokkal szállítják az erdőből egyenesen a gyárba. Az 1960as évekig vasúton, annak előtte pedig vízi úton szállítottak. A gyűjtőhelyről öszvérfogatokkal vitték a folyóig vagy a tengerpartra, ahol külön erre a célra vert kötéllel bálába kötözték, majd uszályokra rakták, vagy egyszerűen tutajként leúsztatták. A gyárak abban az időben (I960 előtt) a folyópartra települtek, hogy ne kelljen már többször átrakodni. Egy 1890-es kimutatás szerint a legtöbb parafaüzem Algarve tartományban, az ország déli részén, vagy pedig Lisszabon és a vele szemben fekvő Setúbal város kikötőinek közvetlen közelében volt.

22 Ma már a