Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

SZABÓ LÁSZLÓ PÉTER: Kísérletek a szikes talajok megjavítására és a rajtuk való gazdálkodásra Magyarországon 1933-ig

lati értelme nincs."

51 E kategorikus kijelentés alapjául a kísérleti állomás saját vizsgálati eredményei szolgáltak. 1897-ben összesen nyolc gazdaságba 147 mázsa gipszet küldtek ki, „és az eredmény mindenütt negatív volt, a gipszezésnek hatása egyáltalán nem volt, sőt azon szikes talajok, amelyek az előző évben a gipszezés folytán megjavultak, újból teljesen elszikesedtek."

52 Ezt látszott alátámasztani a többi, idáig sikeres gipszezési kísérlet is. Gróf BOLZA József tiszakürti birtokán, ahol a gipszezéssel szép eredményeket ért el, a javított terület annyira leromlott, hog}' semmiben nem különbözött a nem gipszezett területtől. Hasonló tapasztalatokat szerzett ZSILINSZKY Endre Békéscsabán, és ez történt a kígyósi kísérleti telepen is. A gipsz időleges szikjavító hatását ugyan továbbra sem kérdőjelezték meg, de az általános elfogadott elmélet az lett, hogy egyszeri gipszezéssel nem lehet eredményt elérni, csak a gipszezés rendszeres megismétlésével. Az állandó gipszezés viszont olyan nagy költségeket igényelne, hogy az ilyen szikjavítás már nem lenne gazdaságos. A tudomány akkori állása szerint sem az agrogeológiai osztály munkatársai, sem a növénytermelési kísérleti állomás kutatói nem tudtak választ találni a visszaszikesedés okára.

53 Ez az eredménytelenség vezetett oda, hogy CSERHÁTI Sándor megszüntette a fehértói és a kígyósi kísérleti telepet, a békéscsabai telepet pedig átalakítatta öntözött rétté. A gipszezésen kívül más szakmai kérdésben is ellentétes véleményt vallott TREITZ és CSERHÁTI.

51 TREITZ Péter a Kaliforniában elért termesztési sikerek hatására ajánlotta hazai termesztésre az ausztráliai sóscserjét (Atriplex semibaccatum), mint szikes talajon kitűnően megélő takarmánynövényt.

55 A növénytermelési állomás 20 gazdának küldött kipróbálásra sóscserje vetőmagot. A visszaérkezett jelentések, valamint az állomás munkatársainak helyszíni szemléje után arra a megállapításra jutottak, hogy az ausztráliai sóscserje nem felelt meg a várakozásoknak és a hazai szikes talajokon nincsen semmilyen jövője.

56 Miután CSERHÁTI és a köré csoportosuló kutatói gárda a száraz javítási módokat elvetette, az öntözéses szikjavítás került újra előtérbe. Egy Hajdú megyei gazda szavait kölcsönözve: „a szikes talajnak két Úristenre lenne szüksége: az egyik aki folyton locsolja, a másik, aki folyton szárítsa", erre pedig az öntözés látszott a legalkalmasabbnak. Ezt az irányvonalat képviselte a DARÁNYI Ignác által tíz hónapos franciaországi tanulmányútra kiküldött HERZFELDER Dezső is. Tanulmányában ismertette a Franciaországban elterjedt szikjavítási eljárásokat, különös tekintettel a „talajmosást". Az öntözést a hazai gyakorlatban is olyan sikerrel lehetne alkalmazni - állította - ,mint Franciaországban.

57 A hazai szikkutatás egyik legjelentősebb hosszú távú kísérlete a békéscsabai minta öntözőtelep lett (5. kép). Létrehozását még a múlt század végén Békés Vármegye törvényhatósági bizottsága kezdeményezte. Az 1894-ben a földművelésügyi miniszterhez intézett felterjesztés a megye öntözési tervének elkészítéséről ugyan nem készült el, de ekkor történt megállapodás arról, hogy létesítsenek egy minta öntözőtelepet, „hogy az öntözés által elérhető haszon gazdaközönségünknek e vidéken bemutatható legyen."

58 Az öntözőtelep tervét 1899-re, üzemkész berendezését 1901-re az aradi kultúrmérnöki hivatal készítette el. A 178 kat. holdas (102,81 ha) telep öntözővíz szivattyúzásának költségét (kataszteri holdanként 140 korona), amíg az Alsó-fehérkőrösi társulat elkészült a gyulai és kígyósi vizek levezetésével, fele-fele arányban fizette Békéscsaba városa és a Földművelésügyi Minisztérium. A telep működtetése az aradi kul-