Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

SZABÓ LÁSZLÓ PÉTER: Kísérletek a szikes talajok megjavítására és a rajtuk való gazdálkodásra Magyarországon 1933-ig

tős eltéréssel, hogy felismerte azt, hogy az a leírás két különböző talajra vonatkozik. Élesen elkülönítette egymástól a kötött szik- vagy széktalajt a sziksós vagy szikes talajtól.

11 Az általa vizsgált területen a békés-csanádi agyagtalajt nevezte széknek, míg a szeged-dorozsmai határ homoktalaját sziksós földnek. Gyakorlati szempontból megkülönböztette a használható és nem használható vagy vaksziket. Említést tett a szik oszlopos kiválásáról, melyek, ha kisebbek, az eke ki is fordíthatja azokat {tojásos szik), és a megye északi részére jellemző búzatermesztésre is alkalmas szikes földről {porszék).

23 A szik javítására a trágyázást, vagyis a kálium- és foszforutánpótlást javasolta, de megjegyzi, hogy a trágyázás hatása hamar elmúlik, a szik „megeszi a trágyát". Mésztrágyázásra legalkalmasabbnak a Kőbányáról vagy Téténybol származó dara méretű meszet tartotta. E célra alkalmasnak ítélte még a nagy mésztartalmú márgát és az égetett meszet - kevés vízzel történő oltás után. Megemlíti, hogy a homokkal való szikjavítás a talaj fizikai állapotára ugyan kedvező hatást gyakorol, de ez még önmagában nem akadályozza meg a szikesedést.

24 Rövidebb szünet után, 1875-ben újra az Országos Gazdasági Egyesület megbízásából készült felmérés a Duna bal- és a Tisza mindkét partján végighúzódó, szaggatott szikes földek javításának lehetőségeiről. A helyszíni munkálatok elvégzésére KVASSAY Jenő kultúrmérnököt kérték fel. Vizsgálatainak eredményeit 1877-ben, a bécsi geológiai intézet évkönyvében jelentette meg.

25 A SZABÓ József által a szikesekre alkalmazott megkülönböztetést (székföld és szikes föld) KVASSAY is átvette. Megállapította, hogy a talajban a só mozgása a kapillaritással magyarázható, és a talajvíznek a felszíntől való távolságától, valamint a talaj szerkezetétől (vízzáró avagy nem) függ az, hogy van-e sókivirágzás vagy nincs. A kémiai vizsgálatokkal kimutatta, hogy a Tisza, a Berettyó és a Körösök mentén elterülő szikesek a sziksón kívül nagy mennyiségben tartalmaznak konyhasót és glaubersót. Ezt azzal magyarázta, hogy a Felső-Tisza völgyében lévő sóbányák anyaga a talajvízben oldva jutottak el idáig.

26 KVASSAY volt az első, aki a szikes talajok sótartalmát a rajtuk lévő természetes növényzettel jellemezte. Több ezer kiküldött kérdőívre érkezett válasz alapján 500 000 kat. holdra (288 800 ha) becsülte a szikes talajok kiterjedését. A szikes földek megjavítására, illetve a rajtuk való gazdálkodásra két utat javasolt: a terület káros sóinak eltávolítását, vagy sótűrő növények termesztését. A talaj sómentesítését öntözéssel és a talajjavítás egy új módszerével, az alagcsövezésseF tartotta megvalósíthatónak. „A sótalanítás, a gyökeres módszer és csakis az alagcsövezés és öntözés együttes alkalmazása által érhető el. Az alagcsövezés megakadályozza, hogy a talajvizek a csövek szintáján felül emelkedjenek, az öntözés pedig kimossa a felület és csövek közti rétegből a felesleges sókat, mik a növényzetet kimarják, kiölik. Az öntözés végrehajtója a sótalanításnak, az alagcsövezés megakadályozója az isméti elsósódásnak."

28 Alagcsövezéssel történő szikjavítási kísérleteket - minisztériumi megbízásból - MEISZNER Ernő végzett Hajdúszoboszló határában. Az 1874-ben nagy költségekkel elkészült alagcsövezés azonban nem hozta meg a várt eredményt. Egyrészt mert a talaj felső rétegéből nem távolították el a sziksót, amit a kevés csapadék nem tudott a talajból kimosni, másrészt a rendkívül finom homokba lerakott alagcsövek könnyen szétcsúsztak és megszakadt az összeköttetés közöttük.

29 A szikes területeken való növénytermesztés még járható útja a „sós természetű" növények termesztése - írta KVASSAY. A „székszéna" összetétele és nem utolsósorban az, hogy ízlik az ál-