Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
TAKÁTS RÓZSA: Adatok a magyar selyemhernyó-tenyésztés történetéhez. II
gyarországra érkező, br. Rathtal együtt korábban Hídján dolgozott, majd Ikervárott és Nagycenken is fő vállalkozó lett. A Filanda Berlinből hozatott Locatelli-féle gombolyítókkal működött a '60-as évek végéig 3 ". Ez idő alatt összesen kb. 84 tonna selyemgubót váltott be az Ikervár és Nagycenk környéki tenyésztőktől. Teljesítményének tetőpontját 1862-ben érte el, amikor 11,2 tonnát gombolyítottak itt. 38 Két évvel később került sor a II. Országos Terménykiállítás megrendezésére, mely 1853. október 23 - november 15. között fogadta a látogatókat. Ekkor már 5 termelő tudott gubót vagy nyersselymet bemutatni. A bíráló bizottság, Albrecht főherceg magyaróvári uradalmának kivételével, mindegyiküket díjazta. Bezerédj István hidjai tenyészete nyert aranyérmet „selymének mind minőségéért, mind 392 kg-ra menő mennyiségéért" , 39 A három másik pesti kiálh'tó (Lachenbacher Anna, Martinelli Rupp Eleonóra és Puntatier Teréz) bronzérmet nyert. Utóbbi mögött valójában férje, Havas József állt, aki kőbányai birtokán 1851-ben 60 ezer gubón felül termelt 40 , ugyanitt szőlészete, méhészete, sőt tehenészete is volt. Az 1850-es években az erdélyi és horvátországi gazdasági egyesületek is - hasonlóan szűk tevékenységi körben ugyan, de - működhettek. Kiállítási téren ellenben aktív szervező munkáról tanúskodnak a Brassói Szász (1852) és a Felsőmagyarországi (Kassai - 1857) regionális tárlatokon kívül, a Kolozsvári Gazdasági Egyesület sorozatos bemutatói (1852: gyümölcs; 1853: gyümölcs, termény; 1854: gyümölcs, termény, bor; 1855: előbbiek mellett még gépek is). 41 A megyei szintű egyesületek inkább csak 1857-től kezdtek újjáalakulni. Az 1854. december 2-án megnyílt regionális Kolozsvári Terménytárlat rendezését az Erdélyi Gazdasági Egyesület nyári közgyűlése határozta el, hogy - megfogalmazásukban „egy idő- és okszerű új gazdálkodási rendszer közöttünk is lábrakaphasson" . A kiállítás jövőbeni évenkénti megtartása mellett itt született döntés egy országos szőlő- és gyümölcsiskola felállításáról is. A selyemipart az alábbiak képviselték: Barabás Ferencné, új termelő motollált selymével; Tunyogi József tanár, a szakma 'öregje' (mint írták: „a múlt évben a két Magyarhonban senki selyemterményét magasabb áron nem vették"); Balogh Pálné „már teljes hitelű veterán selymész" és gr. Teleki Domokos, ki „gazdasága egyik főfő ágává készül tenni a selymészetet". 42 Az ötvenes évek mlsodik harmadáig egyre növekvő gazdasági konjunktúra az 1857. évi válsággal megakadt. Ez párosult a birodalom külpolitikai elszigetelődésével és bizonytalan belpolitikai helyzetével. E tényezők együttesen a politikai hatalmat mérsékelt engedményekre késztették, így kerülhetett sor az OMGE újjászerveződésének 1857. évi engedélyezésére. Az egyesület első ténykedése volt, hogy a „Köztelken", 1857. június 6-10-ig megrendezte az I. Országos Mezőgazdasági Kiállítást, a későbbi értékelés szerint: „megtévén ezzel az első lépést a nemzet és uralkodó között majdnem tíz évig tartott feszültség megszüntetésére. ... mellyel az egyesület a kiegyezés előkészítésének politikai misszióját teljesítette" , 43 A mezőgazdaság ágazatai szerint begyűjtött anyag terményosztályán szereplők közül heten a selyemhernyó-tenyésztést képviselték. Albrecht főherceg magyaróvári uradalmának terményei között ismét láthatók voltak selyemgubók és gombolyított selyem is. A negyvenes évek iparműkiállításairól már jól ismert Nemeskéri Kis Pál miszlai tenyészdéje is jelentkezett, ahol az '50-es évek elején „Olaszhonból
