Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)
SZOVÁTAY ADRIENNE: A hazai baromfiorvoslás és -egészségügy története a kezdetektől az első világháborúig
A vásárterek, közöttük a baromfivásártér berendezésének reformját egy később megjelent szakközlemény szorgalmazta. 162 Mérföldkőnek számított az 1892. évi országos tenyészállatvásár alkalmává rendezett baromfi-kiállítás, amelyen RátzL a baromfi-egészségügyi előírásokká már a kiállítás „központi fertőző telep" jellegének megszüntetését javasolta. Fontosnak ítélte, hogy baromfi a kiállításra csak kedvező eredményű hatósági állatorvosi bizonyítvány birtokában érkezhessék, s az utóbbitól távol fekvő helyen kell kirakni a baromfit a szállító jármüvekből. Állatorvosi vizsgálat után, 5-6 napra elkülönítobe (karanténba) kell az álatokat vinni, ahol a beteg egyedeket gyógykezelik; a kiállításról visszavitt, hazaérkező baromfit ugyancsak karanténozni kell. 163 Rátz I. már korábban ösztönözte a tenyésztőtelepre váó bevitelt megelőző karanténozást. Az 1894. október 12-én kiadott, 12.340 sz. FM rendelet ismerteti a törvényhatóságok (vármegyék stb.) átal kiadandó szabályrendelet tervezetét a baromfiak fertőző betegségei (a diftéria és a baromfivész) elleni védekezésről. 165 (A baromfivészen belül ekkor még nem különítették el a baromfipestist a baromfikolerától.) A sokféle állategészségügyi rendelkezést első ízben Dubravszky Róbert min. titkár gyűjtötte össze kiadványában, amelyről a megyéket a FM 25.578/1895.sz. körlevélben értesítették. 166 Csak később jelent meg a baromfikolera bejelentéséről szóló 30.200/1903- FM sz. rendelet, és külön a tyúkpestis bejelentéséről szóló, 24.750/1904. FM sz. rendelet. Ezt követte az élő és a leölt baromfi külföldi országokkal folytatott kereskedelmét szabályozó rendeletek sora. 167,168 A fertőző állatbetegségekről szóló heti kimutatások felterjesztését a m. kir. állatorvosok számára már a 48.819/1906. FM sz. utasítással elrendelték. 169 A 44.820/1911- FM sz. körrendelet a baromfikolera és a tyúkpestis elleni teendőket tartalmazta. Marek már /903-ban az álategészségtan és tenyésztési ismereteket terjesztő szaklapban 170 a baromfikolera, a diftéria (és az utóbbitól külön betegségnek tartott, akkor gregarinosisnak nevezett himlő) elleni védekezés fontosságára hívta fel a figyelmet. Rátzhoz hasonlóan rámutatott arra, hogy az állatvásárokról és kiállításokról visszaszállított baromfit csak megfelelő karanténozás után szabad a származási álomáwba visszahelyezni. A madárdiftéria és a baromfihimlő azonosságát csak az első világháború küszöbén sikerült tisztázni. 1 ' 1 A századforduló előtt az /. fokú közigazgatósági, egyszersmind álategészségügyi hatóság, a) a nagy és a kis községekben a járási főszolgabíró, b) a rendezett tanácsú városokban a polgármester vagy helyettese, c) a törvényhatósági joggá felruházott (thj.) városokban a rendőrkapitány, d) Budapesten a kerületi elöljáró, e) Fiúméban a rendőrfőnök, f) a magyarhorvát tengerparton a hajók tekintetében a révkapitány. Ez a hatóság irányította a járványelfojtást, szakközegének, a járási és városi állatorvosnak szakvéleménye áapján. A //. fokú közigazgatási hatóság az a) és a b) esetben az alispán, a c), a d) és az e) esetben a városi tanács, az f) esetben a m. kir. tengerészeti hatóság; mellettük a törvényhatósági, ill. vármegyei állatorvos működött. A megelőzés (a marháevél-kezelés, a hizlaldák, állatvásárok, a közvágóhidak, a dögkutak felügyelete stb.) a földmívelés-, ipar - és kereskedelemügyi miniszter 4.888/1888 sz. rendelete értelmében a községi elöljáróság feladatkörébe tartozott. Az akkori Magvarország területén még 1895-ben is mindössze 851 állatorvos működött, és egy álatorvosra 5.475 szar-