Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1995-1997 (Budapest, 1998)

KNÉZY JUDIT: Lage der angesiedelten deutschen Volksgruppen und ihre Konflikte mit den zuständigen Gutsherren (Komitat Somogy, 2. Hälfte des 18. Jahrhunderts)

szulókiak következetesen mindent megtettek azért, hogy a dohányt művelhessék és kiváltságos (szerződéses, szabadköltözéses jobbágyok voltak, akik pénzzel válthatták meg robotterheiket) helyzetüket megtarthassák. Nem az úrbéri terhekkel sújtott, hanem bérelt földön termelték a dohányt. Szorgalmas, összetartó közösséget alkottak, értelmes elöljárókat választottak. A közeli Barcsra magyar és horvát örökös jobbágyok (szerződésük 1763-ban) mellé egy járvány után érkeztek osztrák eredetű szerződéses (1779) jobbágyok, akiket szintén dohánymunkára hívtak be. Később, mivel a magvarok és horvátok is foglalkoztak dohánnyal, őket is úgy tekintették, mint a szerződéseseket (1805). A szulóki, s általában a dél-somogyi homok (pl. iMike, Tapazd) igen alkalmas volt dohány termelésére, itt fejlesztették ki a „szulóki" néven ismertté vált tájfajtát. De a barcsiaknak csak erdei irtástalajok álltak rendelkezésre. Az ezen termett ún. Waldtabak nem vált olyan népszerűvé, mint a jobb minőségű szulóki, melyet aztán szélesebb körben elterjesztettek e vidéken. Az Észak-Somogyba érkezett pusztaszemesiek (1787) nem váltak híressé dohányukról. Már ittlétük legelső éve után gondjaik adódtak, mert a bérlő megtiltotta az épületfa kitermelését s egyáltalán a további építkezést. De a németek nem rettentek meg, hanem a vármegyéhez fordultak sérelmeik orvoslása céljából. Végülis sikerült elérniök, hogy kártalanítsák őket. Folytathatták az építkezést, de már az erdővédő királyi és vármegyei rendeletek betartásával (csak tömésfalat emelhettek, az épületeket zsúppal fedhették). Mivel nagyobb számban telepedtek le, mint azt a bérlő szükségesnek tartotta, ebből a csoportból verbuválták azokat a családokat, amelyeket Bizére kívántak áttelepíteni az uradalom tisztjei. Ezek a gazdák egy értelmes társukat küldték át Bizére, a marcali uradalom közvetlen közelében lévő településre tájékozódni, hogy áttelepiilésük feltételeit meg tudják fogalmazni (1789). Ez a helység a marcali, kanizsai piacok, vásárok közelében nemcsak termények, állatok eladásával tudott később megfelelő jövedelemhez jutni, hanem főképp építkezésben jeleskedő iparosai is jól megéltek a mezőváros környékén (ács, faltömő, kőműves, molnár). Somogyba a legtöbb német csoportot dohány termesztése céljából szervezték. Dohányáról volt híres már a 18. század végén a cikkemben említetteken kívül Felsőmocsolád, Ecseny, Miklósi, Kötcse, Zics, Németlad stb is, de termelték magyarok is, ha azonos jogi helyzetben voltak. Egyes német falvak később igényesebb szőlőművelésükkel tűntek ki (Kaposhomok, Döröcske, de a cikkben tárgyát Bize is), mások marhahízláásukkal, csikónevelésükkel, fuvarozási kedvükkel, mint Szulók, Barcs, Bize is. A legtöbb iparost foglalkoztató részben német helységek egyike Barcs volt, bár itt akadtak magyar és horvát mesterek is. Bize iparosai leginkább az építkezésekkel kapcsolatos munkákra specializálódtak.