Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)
11. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszus, 1994., Milánó (llth International Economic History Congress) - FEHÉR GYÖRGY: Agricultural associations in Hungary in the late 19th century
MEZŐGAZDASÁGI EGYESÜLETEK A 19. SZÁZAD VÉGÉN MAGYARORSZÁGON A kelet-közép-európai térségben fekvő Magyarország — a század közepén lezajló polgári forradalmának köszönhetően — rátért a nyugat-európai országok által már több évtizede kiválasztott társadalmi és gazdasági fejlődés pályájára. A folyamat felgyorsulását jótékonyan segítette, hogy az ország 1867-től levetette politikai függőségének az előrelépést gátló béklyóit. A 19. század második felétől Magyarországon — a polgári tulajdon- és birtokviszonyok fokozatos térnyerése mellett — a mezőgazdaságban eltűntek a tradicionálisnak nevezett gazdálkodás elemei, és helyüket a piacorientált tőkés üzemtípusok vették ál, amelyben gazdasági szempontból egészségtelennek mondhatóan magas számban találunk több ezer, esetenként több tízezer hektáros kiterjedésű földbirtokot, latifundiumot. Magyarországon már igen korán, 1825-től megalakultak az első agrárérdekvédelmi szervezetek, s ezek létrehozásában döntő érdemeket szerzett a hazai arisztokrácia kimagasló tehetségű alakja, gróf Széchenyi István. Az ország modernizálásában kiemelkedő szerepet játszott politikus angliai tapasztalataira alapozva 1835-ben Magyar Országos Gazdasági Egyesület néven megszervezte az első modern értelemben vett agrárérdekvédelmi- és érdekképviseleti szervezetet. Az 1820-as évek és az 1848-as polgári forradalom közötti reformkornak nevezett évtizedekben az ország helyzetéből fakadóan — tehát, hogy a politikai függetlenség és a társadalmi-gazdasági modernizáció igénye együttesen jelentkezett — a korai gazdasági szerveződések szakmai programjaik mellett politikai célokat is megfogalmaztak ezért működésüket esetenként korlátozták. Erre a legdrasztikusabb formában a külső katonai erővel levert 1848/49-es polgári forradalom és szabadságharc után került sor. Az abszolutizmusnak nevezett időszakban bevezetett katonai kormányzat megtiltotta a magyarországi egyesületek működését. Az Egyesület vezetése azonban már 1850 tavaszán kérte az uralkodót, hogy a gazdasági egyesületek és a gazdasági oktatás esetében tegyen kivételt, és járuljon hozzá működésének engedélyezéséhez. A cs. és kir. helytartóság egy évvel később fogalmazott válaszában a kérést lényegében elutasította, így az 1851 és 1857 között csak egyesületi bizottságán keresztül biztosította jogfolytonosságát. Munkája főleg a gazdasági ismeretek terjesztésére korlátozódott, és az uralkodó engedélyével kiadhatta közlönyét, a hetente megjelenő, nagyon színvonalas „Gazdasági Lapok"-at. Az 1857-es év gyökeres fordulatot hozott az immár Országos Magyar Gazdasági Egyesület (továbbiakban: OMGE) nevet felvevő szervezet életében, ekkor ugyanis Ferenc József leiratában biztosította működésének teljes szabadságát, sőt — a megbékélés látványos gesztusaként a gellérthegyi szőlőiskola berendezéséhez tekintélyes pénzadománnyal járult hozzá. Az OMGE rehabilitációja után megindult a helyi és a regionális egyesületek újjáéledése. A legszervezettebb munka kétségtelenül a központban folyt, ahol 1867 előtt 7
