Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

KNÉZY JUDIT: Falusi nők a mezőgazdaságban, falusi nők munkája (XVIII-XIX. század)

Már az első földesúri majorok szervezésénél, a XVT-XVII. században is alkalmaztak éves cselédnek vagy rövidebb időre szerződéssel nőket: kulcsárnékat, majornékat, konyhalányokat, akik a tehenészetben, tejfeldolgozásban, de a kerti munkában is részt vettek.

9 Egyes uradalmakban az alkalmazottak 25%-a nő volt. Néhol szívesen foglalkoztattak özvegyeket gabonarostálásra, mint 1631-ben a sárospataki uradalomban 365 családból 37 asszonyt; egyesek pedig Tokaj vidékén borkimérésben dolgoztak. Még a XVIII. század folyamán is fontos szerepe volt olyan felfogadott kenyérsütő asszonyoknak, akik a szerződéses vagy napszámos aratókat vagy a több napon át robotolókat látták el kenyérrel, vagy árulták ott az uraság borát, mint egy gyékényesi asszony 1770 körül tette.

11 A földnélküliek, más házában élők közül kerültek ki a napszámos kapások, aratók, szőlőmunkára vagy szárnyasok gondozására felvett nők. A jobbágyok háztartásában is voltak cselédasszonyok vagy szolgálólányok, akik mezei munkát is végeztek. A szerződéses, taksás vagy a majorsági zsellérek egy része szakosodott különféle kerti munkára, a dohányosok,

12 komlótermelők és más kertészek női családtagjainak fontos szerep jutott ezekben a munkaigényes termelési ágakban. Nagyobb városok környékén kialakult kertészetek áruit részben a termelők, részben kereskedők, kofák árusították, az13 utan házaltak is vele. Tej termekekkel is bejártak a varosokba a környék parasztasszonyai. De minden kisebb-nagyobb piacon, vásáron elmaradhatatlanok voltak a gyümölcs-, tej-, sajt-, zöldség-, hagyma-, káposztaárusok, gyógynövénycsek, egyes vidékeken uborka-, paprika-, dinnyetermelők is megjelentek áruikkal.

14 A nők adtak el kender-, lenfonalat, vásznat, fonott edényeket is. A XIX. század első felében több művész szívesen örökítette meg szép viseletben a különféle vidékek parasztasszonyait árusítás közben.

15 (6. ábra) Richard Bricht az 1810-cs években a veszprémi vásáron többek között kenyérárus nőket is látott. A falusi iparosok jelentős része csak télen foglalkozott tanult mesterségével, tavasztól őszig családtagjaival együtt mezőgazdasági munkákat is végeztek, s arra törekedtek, hogy földet szerezzenek, így feleségüknek is kijutott a mezei és kerti feladatokból.

1 A női munkák mint a feudális szolgáltatások része Az országos és földesúri összeírások az adózás, szolgáltatások megállapításakor ugyanúgy figyelembe vették a munkaképes nőket, mint a férfiakat. A munkák egy részénél nem tettek különbséget a női és férfi alkalmazott között, és azonos bért kaptak. A Dél-Dunántúl megyéiben egy 1773-ban kiadott napszámbérjegyzék szerint „egy tehető gabona arató maga kenyerén 12 krajcárt" kapott, „gyöngébb, akár lány, akár férfi gabonaarató maga kenyerén 7 krajcárt" keresett, ugyanennyit adtak a „gyomlálónak, szőlőkötözőnek, venyigeszedőnek és szénagyűjtőnek", ha élelemről maga gondoskodott, ha a gazda élelmezte, akkor 6 krajcárt. De a köztudottan nagyobb erőt kívánó, férfiakkal végeztetett kaszálásért 17 krajcár, kévekölözőnek 15 krajcár járt élelemadás nélkül. Ebben az időben az uradalmi alkalmazottak közül a nők aránytalanul kevesebbet • 19 kaptak, mint a férfiak.