Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

TAKÁTS RÓZSA: Adatok a magyar selyemhernyó-tenyésztés történetéhez

udvarán lévő „piros és fekete eperfákkal" elég eredményes próbatenyésztést végzett. Az itteni fagyok sok kárt tettek a MODERSFELD által ültetvényezett epresben, így az első tenyésztési év (1765) gubótermése 6000 db volt, amelyből csupán 26 és fél lat (469,5 g) selymet gombolyítottak le, két szerződtetett olasz asszony segítségével. Későbbi években jobb eredményeket értek el, (1768: 16 mázsa, 1769: 22 mázsa), de végül KEMPELEN Farkas kamarai tanácsos intézkedésére 1769 nyarán az apatini selyemtermelést beszüntették,

44 holott ekkor már közel 20.000 eperfa (Morus alba) állt ezen a vidéken. A költséges adminisztráció, a hozzáértés hiánya és a Bécsben fizetett alacsony beváltási árak tették ráfizetésessé ezen, a csaknem legjobb tenyésztő területen a termelést.

4 Később azonban itt is újra virágzásnak indult. Nagybirtokosok selyemtenyésztést meghonosító próbálkozására is vannak nyomok. KÁROLYI Sándor surányi (1731), az ESZTERHÁZYak cseklészi (1759), a BATTHYÁNY család körmendi (1782) birtokán ültettek eperfákat, ill. bíztak meg olaszokat, hogy „selymet csinállyanak".

46 1765-ben uralkodói rendelet adta feladatul a kincstári uradalmak, a sz. kir. városok és vármegyék számára az eperfák szaporítását, s erről évenként „táblás kimutatás" benyújtását. Az első jelentéseket 1768-ból találjuk.

47 SOLLENGHI Károlyt, az egyik első gyakorlati szakkönyv

48 (lásd 38. képet!) íróját is a királynő hívta 1763-ban Magyarországra, és tette meg az Eszéken létrehozott központban selyemtenyésztési főfelügyelőnek. Iskola is működött itt, a vármegyék pedig kötelesek voltak két-két, több nyelvet ismerő fiatalembert a kétéves tanfolyamra ideküldeni. A Temesi Bánságban már ekkor felmerült 10 fonóiskola és ugyanennyi gömbölyítő felállításának terve. A horvát határőrvidéken és Szlavóniában vezetett a legnagyobb eredményre a selyemtenyésztés meghonosítása. Szlavónia 1765-ben már 168 font

50 nyersselymet termelt, mely mennyiség a következő években rohamosan emelkedett. A nyert selymet a prágai és a kremsi gyárakba szállították. Eszék 1769-ben már 3000 ft-ot keresett a selyemtermeléssel, a Bánságban pedig évente 4 mázsán is felül termeltek gubót, melyet Bécsbe szállítottak. Baranyában 1769-ben csaknem 7 mázsa gubót váltottak be. 1771ben Magyarországon kilenc megyében és négy város területén összesen 27.794 darab kétévesnél idősebb eperfa állt, melyek lombjával 15.492 font (8,675 t) gubót termeltek.

51 1773-ban jött létre a selyemtenyésztés legelső országosnak mondható hálózata. A Helytartótanács hat gubóbeváltó állomást létesített (Buda, Pest, Szeged, Kanizsa, Győr, Zágráb székhelyekkel), majd egy évvel később ezek számát nyolcra szaporította (Apatin, Ráckeve). Felsőoktatási szinten 1777-től, az egyetem újonnan létesült önálló agrártudományi tanszékén MITTERPACHER Lajos, jezsuita monostori apát tanította a selyemtenyésztést, a mezőgazdaságtan részeként. Önállóan is jelent meg erről műve ("A' Szederjfa és Selyem Bogár nevelésről való Oktatás" — 1804-1805.), mely — még 8 különböző nyelvű kiadást megérve — alapvető tankönyv lett egészen az 1830-as évekig (lásd 39. képet!).