Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

TAKÁTS RÓZSA: Adatok a magyar selyemhernyó-tenyésztés történetéhez

Történeti előzmények Baranya megyei — már említett — első megjelenése után a tenyésztés súlypontja az 1716-18-ban visszafoglalt, s Temesi Bánságnak nevezett területre tevődött át. A mocsaras pusztasággá vált vidék újratelepítése a spontán bevándorláson kívül 1718-tól több ütemben folyt. Főként a német ajkú népesség növelésére irányult, de magyarok, románok, szerbek, szlovákok, örmények is kértek betelepedési engedélyt. Szervezett akciók során kerültek 1722-ben és 1730 körül Temesvár, Versec, Becskerek, Fehértemplom, Detta, Mercyfalva, Giroda, Gyarmath környékére olasz és spanyol családok, akiket az uralkodói tervek szerint a selyemgyártás, a posztó- és papírgyárak kiszolgálása érdekében, részint fjedig az ipari növények (rizs, repce, kender) és a kerti kultúra művelésére hoztak be. Gr. MERCY Claudius Florimund katonai kormányzó indította meg a fenti településeken kívül még Csákóvá, Pancsova, Guttenbrunn környékén a nagyobb mennyiségű külföldön vásárolt eperfacsemete ültetését. Védelmükre elrendelte, hogy az eperfák megcsonkítok és pusztítóit halálbüntetés fogja sújtani.

3 Az 1730 körül érkező olasz családokkal együtt jött Mantuából ROSSI Kelemen abbé, aki — egyházi működése mellett — Seidencultur-Director-ként 1736-ban 143 000 db eperfát ültetett el csak Temesvár közelében. 1771-ig tartó selyemfelügyelősége idején

38 ingyen osztott ki selyemoetét és eperfacsemetét, s a tenyésztés érdekében a tartományt több ízben beutazta. Az ő felügyelősége alatt létesült — a már korábban Nagybecskereken felállított fonodán kívül

40 — Temesvárott újabb fonoda, sőt szövődé is. Ez Temesvár Gyárkülvárosi részében állt „ellátva minden készlettel, s helyiséggel a selyembogarak tenyésztésére, a selyem legombolyítására, fonására és szövésére, szövőszékekkel, úgy sima mint beszövött és nehéz selyemkelmék gyártására".

41 Az 1737-39-es török háború és a természeti csapások sorozata (pestis, földrengés) pusztításai után a selyem tenyésztés 1740-től indult újra. 1751 októberétől MÁRIA TERÉZIA, a kifejezetten katonai állomáshelyek kivételével, kamarai igazgatás alá helyezte a Bánságot. A kamarakormányzóság több tenyésztést segítő rendszabályt léptetett életbe. A helyreállított temesvárin kívül Versecen, majd Fehértemplomban újabb selyemfonodát állítottak fel. 1772-ben a Mária Terézia korabeli második nagy telepítési akció „benépesítési főutasítása" 90. pontjában elrendeli, hogy „minden gazda háza előtt ... legalább 20 jegenye vagy eperfát, ezen kívül — hogy a telepeseket a selyemtenyésztésre szoktassák — különösen kertjébe 12 eperfát ültetni, azok tenyésztéséről gondoskodni tartozik". A másik jelentős tenyésztő vidék Bácska volt. 1763-tól ide is indult újabb szervezett telepítés. A dunai hajókon Apatinba érkezőkkel egyidőben jött a sziléziai MODERSFELD Ferenc József, kit az uralkodó bízott meg a bácskai kamarai jószágokon a selyemtenyésztés és a festőnövények termelésének meghonosításával. 1764-ben Apatin környékén 7000 darab fehér eperfacsemetét ültetett és eperfamagokat vetett el. Már korábban KRUSPÉR Pál adminisztrátor jelentette, hogy „a bácskai uradalom egész területén, de különösen a dunamenti részeken nagy mennyiségben található eperfa (Morus nigra). A szerb házak majd' mindegyikénél látott 2-3 eperfát, sőt Szonta környékén (az) a mezőn és a szigeteken vadon is nőtt". A zombori adminisztrátori épület