Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

TAKÁTS RÓZSA: Adatok a magyar selyemhernyó-tenyésztés történetéhez

vei , majd a szekszárdi székhelyű Országos Selyemtenyésztési Felügyelőség 1879-es felállításával a század végén hazánkban is újra felívelő fejlődés következett be. 1905ben Magyarország az 1915 tonnás gubótermésével a harmadik helyre került Európában olyan klasszikus selyemtermelő országok mögött, mint Olaszország és Franciaország. Az I. világháborút követő területelcsatolások a törzstenyésztő vidékeket is érintették: az eperfaállomány a korábbi 1/4-ére apadt, s a fonodák 65%-a, a beváltó állomások 18%-a maradt meg csupán. A fejlesztő intézkedések 1930-ban ismét kimagasló sikerhez, 772 tonnás terméseredményhez vezettek. Később a magyarországi termelés már nem tudta megközelíteni ezt a szintet.

7 A II. világháború is súlyos veszteségeket okozott az eperfaállományban, azonban 1947-ben a tenyésztési idényben nevelt hernyók gubótermése már 173 560 kg-ot tett ki. 1948-tól, az újonnan alakult Selyemhernyó Tenyésztő Nemzeti Vállalat, majd 1950től a Selyemgubó Termeltető Szövetkezeti Vállalat 12 kirendeltségén keresztül látta el a közvetlen irányítást. 1955-ben — a korábbi évekhez hasonlóan — 232 tonna selyemgubó volt a termés, melyet értékesítésig három raktárban tároltak (Békéscsaba, Győr, Tolna). A szekszárdi Selyemtermelési Kísérleti Intézet végezte a selyempete központi előállítását és a tudományos vizsgálatokat. A felettes hatóság a Selyemipari Igazgatóság volt, a legfelsőbb irányítás pedig a Könnyűipari Minisztérium feladatkörébe tartozott.

10 A Népgazdasági Tanács 164/1952. sz. rendelete az eperfák fokozottabb ültetését írta elő. Az epreskerteket az állami tartalékingatlanokból e célra rendelkezésre bocsátott területeken létesítették, melyek 1956 végén 1264 kh (727,432 ha), 1960-ban 2000 kh (1151 ha), 1964-ben pedig már közel 3000 kh-at (1726,5 ha^ tettek ki.

11 Az eperfák faiskolai szaporítását, nevelését az erdőgazdaságok végezték. 1956-ban — szervezeti átrendezés után — négy körzetben 329 tonna selyemgubót termeltek. Megalakult a Herbaria Országos Gyógynövény és Selyemgubó Forgalmi Szövetkezeti Központ, melynek Selyemtermelési Osztálya vette át az irányítást és szervezést. A beváltást a földművesszövetkezetek végezték az ország 90 helységében. A legnagyobb beváltóhelyek Tolna, Debrecen, Baja, Békéscsaba, Dombóvár voltak. 1960ban az ország településeinek kb. 1/3-ában végzett tenyésztés eredménye 267 tonna gubó volt.

14 1960-63 között mintegy ezer községben létesült 1-5 holdas epreskert. Ezeket, a közutak átépítése során kivágott útmenti eperfák pótlására ültetett kerteket, a tsz-ek területéhez csatolták. A bevált régebbi eperfafajták mellett új — főleg kínai és szovjet — nagylevelű, nemesített fajták is megjelentek. Ezek többsége 1965-ben vált lombozhatóvá.

15 A Könnyűipari Minisztérium és a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium TV-0707/1969. számú, a Herbáriának szóló közös átirata 1969 őszén pontot tett a tenyésztés végére. Igaz, 1969-ben az addig átvett gubókat még exportálták.

16 JESZENSZKY Árpád 1972-es közlése szerint két megye kivételével az addig eltelt időszak alatt felszámolták az epreskerteket is. A gyümölcsszállító főbb közutak eperfáinak fokozatos kivágását pedig nemzetközi növény-egészségügyi előírás ajánlotta az amerikai