Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)

TAKÁTS RÓZSA: Adatok a magyar selyemhernyó-tenyésztés történetéhez

ADATOK A MAGYAR SELYEMHERNYÓ-TENYÉSZTÉS TÖRTÉNETÉHEZ A selyemhernyó-tenyésztés kínai eredetű, több ezer éves állattenyésztési ágazat. Ismeretes, hogy a selyem már a honfoglaló magyarság előkelőinek körében kedvelt és keresett textília volt. Az uralkodói és egyházi pompa részeként később is jelentős szerepet játszott, majd a reneszánsszal, az itáliai kapcsolatok révén még szélesebb körben használt fényűzési cikké vált.

2 A 18. század elején a kiváltságosak öltözetén kívül a polgárság körében is elég elterjedt r

uházati alapanyagnak számított. Az már kevésbé tudott, hogy e drága nyersanyag előállítása, a selyemhernyó-tenyésztés is régi, csaknem 300 éves múltra tekinthet vissza Magyarországon. E tradicionális állattenyésztési ágazat napjainkra hazánkban — a környező országoktól eltérően — csupán történeti jelentőségét őrizhette meg. A takarmánybázist jelentő epreseket, az országos elosztó és begyűjtő hálózatot felszámolták. A tenyésztés végleges megszűnésével kiváló tulajdonságokkal rendelkező magyar selyemhernyó fajták tűntek el. A közelmúltban több helyen kísérletet tettek a magyar selyem tenyésztés újraindítására. A téma gazdag irodalma árnyalt képet rajzol e mezőgazdasági ágazat 1880 és 1945 közötti történetéről. Az ezen kívül eső korszakok — pl. a magyarországi tenyésztés 1945 utáni helyzete — már kevésbé feltártak. A dolgozat a 18. századi fénykor rövid áttekintése után, a selyemhernyó-tenyésztés múlt századi fejlődésének egy-egy jellemző metszetét mutatja be, az ekkor megindult kiállítások tükrében. Ezek a körülmények — bár közvetlen párhuzam természetesen nem vonható —, némileg hasonlítanak a mai újjászervezés kezdeti időszakához. A magyar seíyemtenyésztés múlt század közepi korszakát olyan személyiségek neve fémjelzi, akik a történelemformáló politikai és gazdasági eseményekben is kimagasló szerepet vállaltak. SZÉCHENYI István, KOSSUTH Lajos, WESSELÉNYI Miklós, BEZEREDJ István hívták fel a figyelmet erre a mellékjövedelmet biztosító forrásra, melynek megfelelő alapot nyújthat az ország 4/5-én jól termeszthető eperfakultúra. Tevékenységük eredményeként a selyemgubó termelés az 1840-es években csúcspontot ért el Magyarországon (1842-ben 479 tonna). Ezt követően zuhanásszerű hanyatlás következett be hazánkban éppúgy, mint az egész kontinensen. Oka az 1851 körül Francia- és Olaszországban fellépő veszedelmes hernyóbetegség, a Nosematosis (szemcsekór) volt, mely 1857-ig egész Európában elterjedt, és létében fenyegette a tenyésztést. A védekezési módszer (rekeszpetéztetés, mikroszkópos vizsgálat) francia felfedezéséTakáts Rózsa