Fehér György szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1992-1994 (Budapest, 1994)
CSOMA ZSIGMOND: A kóser bor Magyarországon (A kóserezési jog mint adóforrás és a zsidó hitközségek gazdasági önállóságának alapja)
27 í tapasztaltatnak, eöt száz forinttal bünhődgyenek." KAROLYInak ez a szigorú rendelete két dolgot tükröz. Először is zsidók kóser bort, ugyanúgy mint kóser húst, titokban, nagy nyereséggel adtak el nem-zsidóknak. A kóserezéssel ugyanis az élvezeti értéke a bornak nem csökkent. Sőt a helyes és tiszta borkezeléssel még nőhetett is az, mert nem romlott olyan könnyen meg. A kóser bor kívánatos borital lehetett — amikor a borkezelések terén a paraszt termelőknél nagy hiányosságok merültek fel —, ezért a nemzsidók is előszeretettel fogyaszthatták a kóser borokat. Másodszor pedig a földesúr itt saját monopol helyzetét védte, amikor a saját majorsági és a dézsmás vagy hegyvámos szőlők termését, illetve boruk kimérését a földesúri kocsmában jó pénzen biztosíttatni akarta. Ugyanis ha a zsidók az esetleg jobb, élvezhetőbb és olcsóbb kóser bort titokban keresztényeknek eladták, akkor a földesúrnak abban a pillanatban kára, mégpedig tetemes kára születhetett. Ezért inti — valószínű nem véletlenül, tanulva korábbi esetekből — a földesúr a nagykárolyi zsidó közösségét, hogy vissza ne merészeljenek élni a kóser bor árulás engedélyével, szerződésével. A földesúrnak az éberségre szüksége is volt, mert ebben az évben (1731) a szepesi kamara összeírattatta a zsidókat. Az összeírás szerint a zsidók maid' mind kocsmabérlők és borkereskedők voltak. 28 Előfordult, hogy valakinek öt kocsmája is volt. A bérbe vevők, de maguk a hitközségek is próbálkoztak üzletszerűen vezetni és megkaparintani ilyen feudális jogokat. 1799. május 8-án a budai udvari kamara elrendelte, hogy az óbudai zsidók részére a kóser bor behozatali tilalmat és árusításának az alapszerződés szerinti szinten való korlátozását továbbra is érvényesnek tekinti. Nyomatékosan felhívta a kamara az óbudai hitközségek figyelmét, hogy csak a kamara területéhez tartozó községekből hozhattak be bort, amelyet viszont továbbra is csak maguk között árusíthattak, keresztényeknek nem, mert ez hátrányt jelentene a kamara szerint a keresztény községnek. Persze ez alatt a kamarát, mint a borértékesítés feudális jogával rendelkező intézményt kell értenünk és nem holmiféle keresztényi jótéteményi missziót! Nem is kellett sokat várni, majd' egy hónappal később, 1799. június 18-án az óbudai hitközség a kamara feljebbvalójához, a királyhoz folyamodott, nyíltan kérve, hogy kóser bort necsak a koronauradalom területéről, hanem más helyről is behozhassanak, és azt a keresztényeknek is árusíthassák. Ezért hajlandó a behozott bor minden pintje után 10 krajcárt az uradalom pénztárába befizetni. A sürgős és elszánt kérést bizonyítja, hogy újabb hónao^múlva, július 15-én ismét kérik, hogy idegen területekről kóser bort hozhassanak be. A kóser bor árulás a későbbiekben is jövedelmező bevételi forrás lehetett, amit a mezőváros földesura a zsidó közösségek számára továbbra is bérbe adott. A szerződések gyakran az izmosodó, erősödő vidéki hitközségeket is jelezték, mert bennük a bormérés jogának bérbeadása mellett a rabbi lakás és telek, a zsidó iskola és telek, a zsidó temető, a sakterlakás (metszőház) kialakítására is szerződnek, mint pl. gr. FESTETICS László a keszthelyi zsidókkal kötött, 1828 és 1831 között érvényes szerződésében áll. 30
