Szakács Sándor szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1990-1991 (Budapest, 1991)

OROSZI SÁNDOR: A szalvón tölgyesek legendája és valósága

északra eső árterekről is kerültek ki "szlavón" tölgyek. Az azonban már valóság, hogy legelőször a magánbirtokosok erdői estek a fejszének áldozatul. A határőrvidékről - hivatalosan - évtizedekig nem vittek ki fát. Legelőször a magánuradalmakból exportált termékek alapozták meg a szlavón tölgy hírnevét, de még a századforduló éveiben is a magánuradalmakból került ki a fa zöme.

18 Ezen birtokok múlt századi értékesítési viszonyairól keveset tudunk, de a szaksajtó szerint a tulajdonosok a fát (gyakran a földdel együtt) csak elkótyavetyélték.

19 A külföldi vállalkozók fokozatosan erdőbirtokossá váltak, de századunkban is szokás volt, hogy a letermelt erdő után a birtokot továbbadták. "Szóval, gy arm atsze rufen bánik el a külföldi tőke az ország erdeivel:kizsarolja, azután továbbáll!" - sóhajtottak fel a kortársak'

20 (Azok, akik legalább az erdő talaját megtartották, később cserkéregből 21 és egyéb mellékhasználatból igyekeztek némi hasznot húzni.) A községi erdők, így a tölgyesek is, két nagyobb csoportra bonthatók. Az egyikbe az egykori polgári területek, jórészt a Dráva árterére eső erdők tartoztak. Itt az úrbéri rendezés alapján jutottak a községek erdőhöz, amelyet - ha talaja arra alkalmas volt -gyakran más (mezőgazdasági) művelésre átalakítottak. Az 1852. évi osztrák erdőtörvény, illetve az 1876-ban kiadott horvát-szlavón erdészeti rendszabály ugyan előírta ezek szakszerű kezelését, de "az őserdők közepette fekvő szlavón községek lakója - panaszkodtak az erdészek - nem tudott megbarátkozni a gondolattal, hogy osztályrészül kapott saját erdőbirtokát ne tekinthesse oly tulajdonának, melyben kénye-kedve szerint gazdálkodnánk." 22 (Önálló erdőtörvényt 1894. január 22-én hoztak, amely előírta ezen községi erdőkben az üzemtervek elkészítését.) A nagybani faeladások természetesen nem ezekre a területekre voltak jellemzők, hiszen az említett községeknek viszonylag kevés erdő jutott. Annál több volt az egykori határőrközségeknek! Az elkülönítés során nem természetes, hanem vagyonközségek kaptak erdőt. A központi, zágrábi (Zagreb) erdőelkülönítési bizottság mellett helyi bizottságok is működtek. Igyekeztek úgy szétválasztani az erdőket, hogy mind a vagyonközségek, mind az államkincstár területe lehetőleg egybefüggő, az okszerű kezelés kívánalmainak megfelelő helyen legyen. A bizottsági munkával kapcsolatban az érdekelt községek kétszer is hallathatták szavukat, de az elkülönítés után több község az uralkodót ostromolta vélt vagy valós sérelmeivel. Az erdészek véleménye az volt, hogy a volt határőrök általában az értékesebb faállományokat kapták. A vagyonközségek mégis panaszkodtak, úgyhogy 1914-ben az elkülönítés felülvizsgálatát tervezték, amelyre azonban a háború miatt már nem került sor. 24 A péterváradi (Petrovaradin-Szerém vm.), gradiskai (Novi Gradiska-Pozsega vm.) és bródi (Slavonski Brod-Pozsega vm.) vagyonközség nevét a tölgy tette világhírűvé. A községek erdeiben nem volt olyan feszített, évre pontosan meghatározott favágatási terv, mint az állami, illetve az állam által kezelt beruházási alap erdeiben. így azok jobban tudtak a fakelendőségi viszonyokhoz alkalmazkodni, bár az 6 kiadásaik