Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)
PÁLMÁNY BÉLA: A szécsényi uradalom kísérlete földművelési rendszere korszerűsítésére az 1830-1840-es években
belül kialakult rátánál (67,2:32,8 %), ami egyértelműen annak tudható be, hogy míg Gödöllőn a majorföldeket három nyomásban művelték, Szécsényben a két nyomáson a szabályos őszi - ugar - tavaszi - ugar váltogatás helyett a monoton őszi - ugar - Őszi - ugar vetésforgót alkalmazták. Ez a gyakorlat igen erősen kizsarolta a talaj táperejét, emellett csak a legértéktelenebb feles arányban kevert gabona termesztésére volt alkalmas. Csak ahol volt valamelyes trágyatermelés, Szécsény és Farkasalmás határában tudtak a homokos gödöllőinél jobb Ipoly-menti földeken tiszta búzát vetni és aratni. E kedvező lehetőség kiaknázásához azonban alig állt rendelkezésre trágya. Mint előző tanulmányunkban részletesen bemutattuk, az 1850-es évekig a juhtenyésztés volt a szécsényi uradalom állattenyésztésének legfontosabb ágazata. 16 A birkatrágya pedig kevésbé volt értékes, mint a szarvasmarháé, utóbbi azonban csak istállózó tartás mellett yolt nagy mennyiségben előállítható. Az agg földesúr, gróf FORGÁCH József gazdálkodása szaporodó gondjait látva sem gondolt átfogó reformra, uradalma tisztikarától csak az őt jog szerint megillető jobbágyi szolgáltatások utolsó krajcárig, utolsó iccéig való behajtását követelte meg. Jövedelmeit kastélya csinosítására, könyvtára, numizmatikai és csigagyűjteményei gyarapítására, új birtokok szerzésére költötte, a gazdaságba csak az okvetlen szükséges, vagy közvetlen haszonnal kecsegtető befektetések - juhaklok, pálinkafőzde, korcsmák, magtárak építését - eszközlését engedélyezte. Számára pénzpocsékolás volt új kultúrnövények, új termelési módszerek kipróbálása, nem vett egyetlen korszerű mezőgazdasági gépet sem, pedig ezek a századforduló óta nem voltak ismeretlenek hazánkban. 17 Fia és szécsényi utóda, Pál gróf (1794- 1854) SZÉCHENYI nagy tisztelőjeként szakítani mert az elavult gazdálkodási rendszerrel és 1833 után, sok gonddal küszködve, korszerű és tudományos alapon álló szisztémát vezetett be. A racionalizált gazdálkodás nélkülözhetetlen alapfeltétele volt, hogy a birtokos évről évre ugyanazt a földterületet használhassa és, hogy egy tagban kapja meg a község, puszta határában őt illető szántóterületet. A gyakran évről évre nyílvetéssel újraosztott parcellákba ui. értelmetlen volt bármiféle, a termőképesség növelésére irányuló befektetést - alapos trágyázást, talajrendezést stb. - végezni, hiszen a hasznot a következő évben más arathatta le. A legerősebb gátló tényező a közösségi nyomáskényszer volt, ami lehetetlenné tette, hogy bárki a közösségi hagyománytól eltérő, új növényekkel próbálkozzék. A „szabad gazdaság" kiépítését közjogilag a tagosításról és legelőelkülönítésről alkotott 1832-1836. évi 6. tc. tette lehetővé, „a jobb és értelmesebb gazdálkodás behozatala" végett a földesurak és a jobbágyok szántóit és rétjeit is el lehetett különíteni. Gróf FORGÁCH Pál már e törvény kihirdetése 16 PÁLMÁNY B. 1987.191-194. és 199-208.p. 17 BARBARLTS L. 1958. Az ercsi uradalom 1795-től, az enyingi és az alcsúti pedig 1802-től alkalmazott vető- és cséplőgépeket, lókapákat.
