Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)

PÁLMÁNY BÉLA: A szécsényi uradalom kísérlete földművelési rendszere korszerűsítésére az 1830-1840-es években

A fő termények - gabonafélék, gyapjú, bor és élőjószágok - értékesítési lehetőségei több közeli piacközpontban is kedvezőnek mondhatók: Losoncon tartották a Felvidék talán leghíresebb búza- és gyapjúvásárait, Balassagyarmat is nevezetes volt sokadalmairól, de magában Szécsényben is rendeztek évi 6-7 országos vásárt, péntekenként pedig hetivásárt, ahol főleg az élőjószágok adásvétele volt jelentékeny.

9 Röviden szólnunk kell az uradalom helységeiben dívott hagyományos határhasználati rendszerekről és a fontosabb szántóföldi terményekről. A Mária Terézia féle úrbérrendezés idején, 1770-ben az összeírok kétnyomású határról szóltak Csitár, Hollókő, Trázs (ma: Órhalom) és Szécsény helységekben, míg három vetőre - őszi és tavaszi gabonát termőre és ugarra - osztották (Nagy)Lóc, (Nógrád)Sipek, (Nógrád)Szakál, Rimóc és Varsány szántóföldjeit.

10 Az 1828-as regnicolaris összeírás ettől eltérő és árnyaltabb helyzetet rögzített: egyértelműen két részre, őszi gabonával vetett, illetve ugarként művelt dűlőkre már csak Trázs és Szakái határát osztották, világosan három nyomás pedig Csitárban, Nagylócon és Rimócon volt. Ami feltűnő: számos határban elvileg kétnyomású szántóterület volt, azonban az összeírok megfigyelése szerint ugarnak csak Vi részt hagytak ki (pro vervacto exmissa est tertialitas).

11 Emögött nyilvánvalóan a jobbágyság mind nyomasztóbb földínsége rejlett. Paraszti leltárakból tudjuk, hogy a hagyományos kenyérgabonák - a tiszta búza és rozs, valamint a kettő keveréke, a feles arányban kevert „abajdóc" - továbbá a századokon át termesztett takarmánygabonák - árpa, zab, tönköly - mellett a XVIII. század elejétől kukoricát, a XIX. század elejétől pedig l-l mérőnyi burgonyát, lednek nevű pillangós takarmányt is vetettek.

12 A nyomásos rendszer e „rendetlen" gyakorlásának oka volt a községek határának tagosítatlansága is, az, hogy az egyes nyomásokat csupán a szokás alakította ki. A puszták határhasználatáról a községekénél sokkal kevesebbet tudunk. Az 1820as évek elején az uradalom pusztáinak többségén nem voltak majorsági művelésű szántók, hanem a réteket, legelőket haszonbér ellenében, az irtásnak minősített szántókat pedig heted dézsma szolgáltatása fejében jobbágyközségek, illetve családok birtokolták, Drahi pusztából például a XVIII. században végig a három szomszédos falu, Patvarc, Trázs és (Ipoly) Varbó (ma: Vrbovka, Csehszlovákia) lakói húztak hasznot: a mindössze 30. p. m. (11 k.h.) majorsági szántót a parasztok tartoztak „gondosan művelni, jól megtrágyázni", a kaszálók fejében 1781-ben 64,1797-ben pedig 102 Rft-ot fizettek.

13 Farkasalmáson Szécsény mezőváros tanácsa bérelt nyári legelőket és rétet, Bátkán a rimóciak, Zsúny pusztán pedig a négy környező falu tartotta állatait. A szántók 9 PÁLMÁNY B. 1976.11 l.p. 10 SCHNEIDER M. 1971. az úrbéri felmérés kilenc kérdőpontját közreadta valamennyi mai Nógrád megyei helységről. PÁLMÁNY B. 1973. 11 OL. N. 26. Nádori lt. 1828-as országos összeírás, Nógrád megye. 12 OL. P. 1882 Forgách cs. lt. 14. t. Szécsényi ur. Községi ir. Csitár-Varsány. 13 Uo. 9. cs. Uradalmi számadások 1752-1830. évi gabonabevételekről.