Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)

CSOMA ZSIGMOND: Az archaikus faépítkezés emlékei a nyugat-magyarországi szőlőhegyeken

Zala megye az egyik legnagyobb bortermelő terület volt a Dunántúlon a filoxéra pusztításai előtt, a nyugati szőlőhegyein szinte kizárólagos jobbágy-paraszti jogállású pincetulajdonosokkal. Göcsejben ugyancsak mindenütt volt szőlőtermesztés, ahol az erdős területek nem foglalták el a teret. Hetesben azonban nem volt számottevő a szőlőtermesztés. A Balaton- felvidéken is több helyen a jelentős szőlőhegyeken fából épített pincéket találunk. Déldunántúl főleg paraszti kézen levő szőlőit is ez a fajta pinceépítkezés jellemezte. Somogyban a 18. században rangos szőlővidék a Balaton mentén és a megye nyugati részén húzódó dombokon található. így a kéthelyi (Baglasi) hegyen, a marcali háton (Gomba, Horvátkút, Marcali), a böhönyei hegyen, és a Csurgó környéki dombokon (Surd, Szentmihályhegy, Zákány, Bükkösd). A hasonló faépítkezésű terület Lendva vidékén, Muraközben, Baranya, Tolna-Sárköz vidéki szőlőhegyeken is gyakori volt és Szlavónia irányába húzódott az Alpok vidékétől.

3 Dél- és Nyugat-Dunántúl településformájában a szőlőhegybeli pincék épp úgy a lakóudvar külső tartozékai közé tartoztak, mint az istállóskertben álló istálló, bár használatuk az év egyes szakaszaihoz volt kötve. A szőlőhegyen ugyanis más fontos 3 KUGOTO W1CZ K. 1936.166,222., Nemes NÉPI ZAKÁL G Y. 1818.9., 10., FÉNYES E. 1841. 200., 204., BELÉN YES Y M. 1955. 16., 23., 79., MINDENES GYŰJTEMÉNY. 1790. IV. 289. 1. kép. Festői védett pincesor Cákon (Vas m.)