Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)

MÁRTHA ZSUZSANNA: A magyar baromfigazdaság helyzete az 1920-1938. években

nére a távolabbi világpiacokon is bírta a versenyt az ott megjelent drágább többi külföldi áruval. (3. ábra) 3. ábra. Leghorn farm hirdetése (1928). Monokultúrás baromfitenyésztés A húszas évek második felében tőlünk nyugatra konjunktúrája támadt a mezőgazdasági háttér nélküli belterjes baromfitartásnak, s ennek hullámai Magyarországra is eljutottak. 1928-tól kezdve a „Baromfitenyésztők Lapjá"-ban gyakran lehetett erről szóló hirdetésekkel találkozni. A reklám mesésen jövedelmezőnek töntette fel az ilyen baromfitenyésztést. Nálunk főként tenyészbaromfit és tenyésztojást előállító olyan - monokultúrás - farmokat létesítettek, amelyek nagyhozamú tyúkfajták tenyésztésére rendezkedtek be. (A farmszerű baromfitenyésztésnek az USA-ban hosszú múltja volt, de Hollandiában és Dániában is a múlt században kezdődött ez az elsősorban a piaccal számoló, üzleti célú baromfitenyésztés.) A farmokon máshol termett takarmányt etettek, keltetőgépekkel, műanyákkal dolgoztak, tenyészbaromfinak szánt naposcsibéket állítottak elő, vagy étkezési tojás termelésével foglalkoztak. Minőségi árut termeltek. A baromfifarmokon legszívesebban a bő tojástermelésre kitenyésztett, fehér leghorn tyúkokat tartották, ezek egyedi termelését csapófészekkel ellenőrizték. Arról, hogy időszakunkban a hazai tyúkállományon belül mekkora volt a sok fehérjetakarmányt és jó gondozást igénylő leghornok aránya,