Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)
MÁRTHA ZSUZSANNA: A magyar baromfigazdaság helyzete az 1920-1938. években
A tyúkfajták hús- és tojástermelésének mennyisége és minősége között összefüggés van: a sok tojást termelők kevesebb és kevésbé jó minőségű húst szolgáltatnak, a több húst termelők pedig kevesebbet tojnak. 7 A tojótyúkokat általában 3 évenként kiselejtezték, pótlásuk a saját üzemben kora tavasszal keltetett csibék felnevelésével történt. A tojótyúk gyorsan forgatta a befektetett pénzt, a baromfi-, főként a tyúktartás rendszerint fedezte a kisebb háztartási kiadásokat. Emelte a tyúktenyésztés jelentőségét kettős haszna (hús- és tojáshozama). A népies tenyésztésben a közepesen termelő típust: a magyar parlagit és a plymouth-tal vagy rhode island reddel keresztezett parlagi tyúkokat tartották. A városi piactól távol a tojás könnyű szállíthatósága folytán a tojástermelésre helyezték a fő súlyt, míg a piacokhoz közelebb a rántani- és sütnivaló csirke, kappan, pulard (ivartalanított járce), kacsa és liba is jól volt értékesíthető. Különösen jövedelmező volt a primőr pecsenyebaromfi már télen kezdődő előállítása, sokszor a kiselejtezett levestyúkot olcsóbban lehetett megvásárolni, mint a legkisebb rántanivaló csirkét. Május közepén túl azután a fokozott kínálat miatt ennek ára is jelentős mértékben csökkent. Az alföldi nagyobb parasztgazdaságokban, ahol nagy volt a szántóterület, a tarló, a lucernatábla, főként a pulykatenyésztés bizonyult jól jövedelmezőnek. Ott tavasztól őszig egy 20-40 kat. holdas gazdaság területe szinte ingyen fedezte 60-80 pulyka takarmányszükségletét. A gyöngytyúk, amely a házityúknál kevesebbet tojik és nem hizlalható, szintén kitűnően hasznosította a lucernás, a répaföld, az erdő gyomnövény- és rovarvilágát. A lúdtartásból és hizlalásból származó bevétel - a drága csemegének ismert libamájat, valamint a könnyen raktározható és évekig eltartható tollat is figyelembevéve - nagyobb volt az 1920-1938. években, mint a kacsáé, a pulykáé és a gyöngytyúké együttvéve. Hús- és zsírtermelésre a gyorsan fejlődő pekingi és a vele keresztezett parlagi kacsa vált be elsősorban, de csak nagyobb víziküfutó mellett volt érdemes kacsát külterjesen tartani. Az állati eredetű természetes takarmányokat a háziszámyasok közül legjobban a kacsa értékesítette, de a legkevésbé nélkülözhette is azokat; vízikifutó nélkül a kacsa a póttakarmányt a tyúknál rosszabbul értékesítette. A ludak és kacsák tolltermelésének évi mennyisége az 1920-1938. években nem sokkal maradt el a gyapjúétól. Amíg azonban a gyapjútermelés kérdéseinek vizsgálatával külön állami intézmény, a Gyapjúminősítő Intézet foglalkozott, addig a tolltermeléssel hivatalosan nem törődtek. Ennek oka az lehetett, hogy a juhtenyésztés uradalmi állattenyésztési ág volt, a tollal pedig csak parasztasszonyok és tollkereskedők foglalkoztak. A baromfitartás jó jövedelmezősége Magyarországon nem az ország olyan előnyös közgazdasági helyzetének volt köszönhető, mint Dániáé, ahol a közeli angol fogyasztópiac ma is előnyös értékesítési lehetőséget biztosít. Nálunk elsősorban az alföldi tanyagazdaságok sok feltétlen baromfielesége ösztönzött a nagyarányú baromfitenyésztésre. Az olcsó, külterjes hazai baromfitartás a nagyobb szállítási költség elle7 A nagytestű és rossabbul tojó tyúkok kotlának a legtöbbet, ezek a legállhatatosabb csibenevelők.
