Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)
MÁRTHA ZSUZSANNA: A magyar baromfigazdaság helyzete az 1920-1938. években
Népies tenyésztés A hagyományos népies tartásban, amikor a baromfi tavasztól őszig maga kereste meg eleségének nagy részét, megkülönböztettek feltétlen és feltételes baromfitakarmányokat. Feltétlen baromfitakarmánynak tekintették mindazt, amit nem lehet összegyűjteni. A különféle baromfifajok egymást kiegészítették, általuk az is értékesült, ami nélkülük veszendőbe ment volna, főként a majorudvarban és a tarión szanaszét heverő gabonaszemek. Baromfilegelő volt a szérűskert, sőt a falusi utca is, a magtári hulladékoknak a baromfi volt a legjobb értékesítője, így csekély befektetéssel szép jövedelemhez juttatta tenyésztőit. Az 1929-1933. évi nagy gazdasági világválság idején a gabonát gyakran érdemesebb volt baromfival feletetni, mint közvetlen eladás útján értékesíteni, hiszen a magyar mezőgazdaság mind az értékesítés, mind az ipari beszerzés terén nagymértékben a külföldi árukapcsolatokra volt ráutalva, ami jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy nálunk a válság különös súllyal érvényesüljön. Az is előnye volt a baromfitenyésztésnek a más állattartással szemben, hogy a háziszárnyasok naponta többszöri, de mindig csak kevés időt igénylő tehát a nem teljes munkaképességű családtagok (gyerekek és öregek) által is elvégezhető gondozást kívántak. A legtöbb helyen mégis elhanyagolták. Néhány baromfi tartása a legkisebb mezőgazdasági üzemben is haszonnal járt, az állománynak bizonyos határon túli szaporítása viszont, amikor a háziszárnyasokat tavasztól őszig is zsákból kellett etetni, csökkentette a jövedelmezőséget. A tyúktartás gazdaságosságának legfontosabb mutatója a tojónként évente termelt tojások mennyisége. Az 1935. évi összeírás 17,9 millió tyúkfélét talált Magyarországon, ebből 11,5 millióra volt tehető a tojók száma. Utánuk - tekintettel az állományban jelentős számban levő fajtajelleg nélküli, korcs egyedekre - átlagban 60 tojást számítva, 690 millióra becsülhető a tojások évi mennyisége. Az alacsony tojáshozam egyrészt arra volt visszavezethethető, hogy a tenyésztők nem fordítottak gondot a tenyészállatok helyes kiválasztására, másrészt arra, hogy a népies köztenyésztésben az állományok gondozását elhanyagolták. Az év folyamán a tojástermelés alakulása a fiziológiás és a környezeti tényezők hatására jellegzetesen változott. Március-június hónapokban nagy volt a termelés, ekkor a tojás ára a télinek mintegy felére esett, majd a nyár végén a termelés és a forgalomba hozatal csökkent, télen pedig csak kevés tojás került forgalomba, így ebben az évszakban a lakosság tojásellátása rendszerint nem volt kielégítő. 6 A tojás termelésének és árának idényhullámzása miatt a tavasszal Budapestre szállított tojások tekintélyes hányadát rövidebb-hosszabb ideig hűtőházban tárolták, ez azonban nem hatott eléggé kiegyenlítőén az áralakulásra. 6 A tenyésztők baromfi- és tojásfogyasztásának országos becslése nem történt meg. JUHOS szerint a Dunántúlon a baromfitenyésztés nyershozamából a kisgazdaságok saját ellátásukra 1929 és 1932 között 38-70 %-ot fordítottak. (JUHOS L. 1933. MgK. 5. sz. 230. p.)
