Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)

MÁRTHA ZSUZSANNA: A magyar baromfigazdaság helyzete az 1920-1938. években

tenyésztés korszerűsítésével, amit a baromfitenyésztés paraszti-kisüzemi jellegével lehet megmagyarázni. A háziszükséglet kielégítésén túl sem a nagy-, sem a középbirtokokon nemigen tartottak baromfit. (1. ábra) 1. ábra. Baromfiudvar az 1930-as évekből. Állomány A két világháború közötti időszak hazai baromfitenyésztésének állapotáról a hivatalos állomány- és külforgalmi statisztikák voltak a legfontosabb források, de egyes korabeli szakírók becslései szintén forrásértékűek, noha ezek általában nem az országos helyzetre, hanem szűkebb körre vonatkoztak. Sajnálatos, hogy az akkori állománystatisztikák adatai csak fenntartással fogadhatók el, mert adatfelvételeik nagy hibahatárral dolgoztak. Baromfitenyésztésünk 1920 utáni jelentős fejlődését azonban mutatja, hogy az országnak alig harmadára kisebbedett területén 1935- ben majdnem annyi baromfit írtak össze, mint 1895-ben a történelmi Magyarországon. Az állománystatisztikákkal ellentétben viszont megbízhatóknak tarthatók a külforgalmi statisztikák, amelyek a leölt baromfi, tojás stb. kivitt mennyiségét súlyban, az élő baromfiét pedig darabszám szerint adták meg.