Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)
ERNST JÓZSEF: A tájfajták kialakulásának kezdete Magyarországon Mezőhegyes vonzáskörzetében
önálló szervezetként fejtette ki működését, azúttal már a Makói Gazdasági Egylethez tartozott szervezetileg. A korábbi rendszerhez képest lényeges változást jelentett az, hogy a fedeztetési állomáshoz tartozó körzetben kizárólag nóniusz tenyésztés folyt. Ezt a módszert alkalmazták korábban Szarvason és Hódmezővásárhelyen is (félvér). Sajátosan alakult a tájfajtatenyésztés a három délvidéki megyében, Bács-Bodrog, Temes és Torontál vármegyékben. A korabeli források a három megye lóállományát igen vegyesnek írják le. A legkedvezőbb mezőgazdasági adottságok miatt a színvonal azonban jobb volt az országos átlagnál. Ezt igazolja, hogy a XIX. században jelentős lóvásárokat tartottak Szabadkán - ma: Subotica (Jugoszlávia) és Temesvárott - ma: Timisoara (Rimánia), amelyeken igen sok lovat vettek meg külföldre. A felhajtott lovak száma 2-3000 volt. 61 A leírásokból kitűnik, hogy a különböző lótípusok a nemzetiségekhez kötődtek. A német telepesek magukkal hozott hidegvérű, általában nóri típusú lovai hosszú ideig éreztették hatásukat. Tisztavérben nem tudták fenntartani, s elsősorban állami nóniusz ménekkel fedeztették kancáikat, azonban a hidegvérű típus mindig kísértette őket, s így a nyugat-magyarországi területről rendszeresen szivárgott át Bács-Bodrog és Torontál megyékbe. A szerb és a magyar lakosság a könnyebb típusú magyar parlagi lovat tartotta, amelyet a kisbéri, mezőhegyesi félvérrel és gidránnal nemesítettek. A román lakosságnak főleg a Kárpátokból származó hegyi lovai minősültek a leggyengébbeknek. A nagyobb testű ló iránti igényt elsősorban a német telepesek hozták magukkal, ezt legjobban a mezőhegyesi nóniuszokkal tudták kielégíteni és hamarosan szervezetten igyekeztek a köztenyésztés igényeit teljesíteni. Érdemes megjegyezni, hogy az országban egyedül a verseci és a bajai ménteleposztályok körzetében éltek a községek az állami mének bérbevételének lehetőségével. Kezdetben mindössze 6-7 község, míg a tizes évektől több mint 20 község lett rendszeres és következetes ménbérlő. így pl. Bács-Bodrog vármegyében Szabadka, Temerin (ma Jugoszlávia), Szent-Tamás - ma: Srbobran (Jugoszlávia) stb. bérelt következetesen nóniusz és mezőhegyesi félvér méneket. Sajátosan alakult a helyzet Temes megyében. Itt a megyei Gazdasági Egylet karolta fel a lótenyésztést és bérelte a Nonius valamint Furioso méneket, még a debreceni ménteleposztálytól is. A bérelt méneket a községekbe helyezték ki. Egyébként az egyletnek - az országban egyedül - saját ménjei is voltak, kölcsönnel támogatta a községi mének vásárlását (az országban itt volt a legtöbb községi mén is), valamint egy tájfajtatenyésztő egyesület létrehozásán fáradozott. Ebben minden bizonnyal közrejátszott, hogy a verseci ménteleposztály parancsnoka a kilencvenes évek közepétől 1910-ig DÖHRMANN Henrik 62 volt, kiváló szakember, későbbi mezőhegyesi 61 Magyarország Lótenyésztése, 1876.36-40. p. 62 MAIÉ.A-H. 1987.449. p.
