Pintér János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1988-1989 (Budapest, 1990)

TAKÁCS ISTVÁN: Szentkirály középkori falu zoológiai leletei. (4-4/a ház, gödöról)

8. ábra. Fiatal sertés összefüggő végtagja. 9. ábra. Hossz- és keresztirányban darabolt szarvasmarha koponyák. darabok között olyan, melyet szintén a fenti módszerrel trancsíroztak fel s a csöves ­csontok is fel vannak törve (13-14. ábra). A szarvasmarha és sertés le­letek között egy állatból való összefüggő vázrész is akadt. Ilyenek egy borjú hátsó vég­tagja (tibia distalis fele, astra­galus, calcaneus, metatarsus) és egy malac hátcsigolyái a bordákkal. Lehet, hogy vala­milyen tartósító eljáráson es­tek át emiatt a csontokat összetartó szalagok nem estek szét s így kerültek a földbe. Az sem kizárt, hogy olyan módon készítették el (egyben sütés) ahol a csontok kötései szintén megmaradtak. Akadt a sertés állkapocs da­rabok között egy olyan töre­dék is melynek fogain égésnyo­mok vannak. Ezt a jelenséget már korábban sikerült meg­fejteni. 17 Az ilyen fogakon je­lentkező égésnyomok a serté­sek levágása utáni perzselés­kor keletkeznek. 18 (15. ábra) A több nagyon apróra vágott és erősen kifőzött csontdarab a csontenyv készítésből maradt meg. A fentiekből kitűnik, hogy a korabeli szentkirályiak a háziállataikat szisztematiku­17 TAKÁCS I. kézirat. 1985. 18 A sertések szőrének eltávolítására a perzselés ősi módszer. Ennek bozonyítékát - az erőtel­jes hőhatásra keletkezett égésnyomokat és elváltozásokat - a metsző- és szemfogak végein sikerült kimutatni s a perzselés különbűző régészeti anyagok segítségével egészen a neoliti­kumig visszavezetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom