Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1986-1987 (Budapest, 1987)
TANULMÁNYOK - Für Lajos: A csákvári uradalom állattenyésztése, 1920—1944. II.
a tenyészkosok száma ugyancsak elfogadhatónak mondható. Amíg az uradalmi állomány darabszáma 600 körül mozgott, 40—50 anyajuhra esett egy-egy kos, s a 30-as évektől, amikor az állomány megnövekedett, az egy anyára eső tenyészkosok száma 30—50 között ingadozott (a szakirodalom akkor 25—40 anyajuhra írt elő egy-egy kost).31 Mindenképpen szükséges megjegyeznünk, hogy az ellátottság foka e tekintetben is messze elmaradt az első világháború előtti viszonyokhoz mérten, amikor az uradalom gazdaságaiban 20 anyajuhra jutott egy-egy tenyészkos. 3l/a A juhtenyésztés valójában kettős hasznosítást követett: értelmét a húsnyerés és a gyapjúhozam hozta. A mustrára kerülő „öreg" birkákat, akárcsak az első világháború előtt, némileg „feljavítva" értékesítette az uradalom. Hasonlóan járt el az 1—2 éves ürük és a bárányok egy részével is. Mind a 20-as, mind pedig a 30-as években azonban az eladásra szánt birkák egy részét hosszabb időn át istállózott keretek közt „hizlalásba" fogták s a kívánt súly elérése után bocsátották áruba. Az egyik kimutatás szerint főként a 30-as évek második felében, évente 100—150 birkát hizlaltak a makki gazdaságban: pl. 1937 és 1939-ben egyaránt 120-120 birka hizlalásáról tudósított a Makk pusztai gazdaság tiszttartója. 3l/b A birkatenyésztésben fontos helye maradt a gyapjúból nyerhető jövedelemnek is. A házi kezelésű gazdaságok évi gyapjúhozama 1935-től a következőképpen alakult:32 4. táblázat Kimutatás a gyapjúhozamról Év Csákvári Fornai Makki Gönyüi Összesen Darabonkénti átlaghozam Év gazdaság Összesen Darabonkénti átlaghozam Év kilogrammban 1935 367 4961 3130 805 9263 2,98 1936 298 4332 3697 925 9252 3,20 1937 215 4595 3299 -8109 2,54 1938 295 5966 3041 -9302 2,71 1939 385 6384 2522 1420* 10711 3,84 1940 335 3963 2204 -6502 2,65 1941 311 4434 2432 -7177 2,61 1942 399 4387 2019 -6805 2,15 1943 446 6442 2522 -9410 2,67 1944 560 5692 3171 7368** 16791 — * A császári gazdaságban ** A szentjánosi gazdaságban 31/a FÜR Lajos, 1969. 149. p. 31/b OL. P. 188. IV. B. 1. 1937, 1939. 32 MMMA. III. 6201. 89. p.