Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1986-1987 (Budapest, 1987)

TANULMÁNYOK - Pálmány Béla: Majorsági állattenyésztés a szécsényi uradalomban (1797—1851)

zelhető, hogy a viszonylag magas bárányszaporulat (21,06%) alapján a birtokfelmérés évére ténylegesen is megközelítette, vagy elérte az uradalom birkaállománya az 5000 darab öreg állatot, de 1835 elején még csupán a 2/3-a volt meg ennek a számnak, vagyis a birtok jövedelmeinek becslése szépítette a valóságot, Ez a birkászat a hazai nagybirtokokhoz képest csak közepes, semmiképpen sem kiemelkedő nagyságú volt. Mindazonáltal igazságtalan volna jelentéktelennek, vagy fejletlennek nevezni a szécsényi uradalom majorsági juhtenyésztését. Jochmann Sámuel a Georgikonban alaposan képzett állattenyésztővé vált. Az egyes nyájakba nem esetlegesen osztotta szét a jószágokat, hanem a tenyésztés és a hizlalás érdekeit szem előtt tartva: Szécsényben, a „nagy akolban" és Bátkapusztán tartották a hágókosokat és a jerkéket (arányuk 1:6,5) és a 611 anyaállat áprilisban 511 bárány ellett (ez 83,63%os arány). A meddőségarány azonban így 16,37% lett, ami elég magas, mert egy helyi viszonyokat ismerő szakíró, Jób János szerint csak a 11%-nál kisebb meddőség számított sikeresnek.42 A

bárányokat július elején választották el az anyáktól majd egyéves korukig a zsúnyi és ecsegi toklyónyájakba kerültek, amelyekben vegyesen tartottak kosokat, jerkéket és ürüket. A tenyésztésre már nem fogott öreg birkákat a szakáli, farkasalmási és a szécsényi nyájakban nyírták és hizlalták, majd ha elérték a kort, innen jelölték ki a levágandó példányokat. 1835-ben a mustra birkák közül 40—45 db-ot a kastély valamint a részesmunkások táplálására fordítottak, 524 db-ot pedig a mészárosok vásároltak meg. Jochmann a baromorvoslásban tudós gazdatisztnek számított. Alapelve volt, hogy meg kell előzni az állatbetegségeket. Főleg arra törekedett — és ezt cikkeiben másoknak is buzgón ajánlotta —, hogy a takarmányszénát és az alomszalmát szárazon tartsa, de rendszeresen adott sót, kormot és „büdöskövet" is jószágoknak — birkáknak és szarvasmarháknak. Egyik közleményében 1834—1835-ben Szécsényben végzett kísérleteiről számolt be.43 A

forró és száraz időben 100-100 birkának fél font sót, egy font glaubersót és fél font salétromot nyalatott, mégis, nála is kiütött a járvány. Ekkor eret vágatott és még gyakrabban adott az általa jónak vélt fenti gyógyszerekből. A birkák azonban még lázasabbak lettek és vértályog ütött ki rajtuk. A találékony és elszánt gazdatiszt ekkor új csodaszert alkalmazott: a birkák lába alatt, a máj és a lép körül két lyukat vágatott a bőrbe és a húsba körösbogárszeszbe (tinctura canthoriaum) és babérolajba mártott rongyocskát dugott. Derék gazdánk szerint, a hatás nem maradt el. Míg a szomszédok jószága halomra hullott, neki nem volt vesztesége. Hasonlóan sikeresnek mondta a bárányvérhas elleni „csalhatatlan szert", a marmancsvirág főztjéből készült port is, amely görcsoldó és gyomortisztító hatást gyakorolt.44 42 JÓB J. 1845 43 JOCHMANN S. 1837/a. 44 JOCHMANN S. 1837/c.