Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Takács Imre: Földművelésügyi kormányzatunk fő feladatai az 1914/18. évi világháborút követő békekötés utáni első években

ismételten felhívta a gazdaközösség figyelmét az állami mezőgazdasági gépakcióra, mégsem mutatkozott iránta akkora érdeklődés, mint várható lett volna. A föld termöerejének fenntartására, illetve fokozására a főosztály célszerűnek tartotta volna nagyobb mennyiségű műtrágyának hazai gyártását, de a folyton változó gabonaárak miatt a gazdák nem tudván úgy kalkulálni, hogy a remélt terméstöbblettel a műtrágya beszerzési árát fedezve lássák, csak kevés műtrágyára tartottak igényt. A múltban jól bevált állami vetőmagakciókra fedezet hiánya miatt egyelőre gondolni sem lehetett, csak annyi történt, hogy felhívták a gazdák figyelmét a magnemesítő telepek terményeire. Egyik legsürgősebb feladatnak látszott az elfajult burgonyatermések javítása, evégből a minisztérium a rendelkezésre álló korlátolt tárcahitelből néhány,vagon vetőburgonyát hozatott Németországból és ezt elszaporítva, olcsón a gazdaközönség rendelkezésére bocsátotta. Kender- és lentermelő vidékeink a békeszerződés területi rendelkezései folytán nagyrészt elvesztek, ennek ellenére továbbra is számottevő volt Magyarországon e két ipari növény termelése. A gyárak azonban nem fizettek értük olyan árakat, amelyek a termelésükre ösztönöztek volna. A minisztérium közreműködésével olyan megoldást kellett találni, hogy a gazdák és a gyárak közös érdekeltsége a termelést fokozza. A megmaradt kevés komlókert termése viszont nem volt itthon könnyen elhelyezhető, mert a hazai komlóval szemben a sörgyárak indokolatlan ellenérzését nem sikerült megszüntetni. Ilyen körülmények között a minisztérium igyekezete arra irányult, hogy egyes állami területeken bevezettesse a komlópalánták nevelését, hogy a termelésre vállalkozó gazdák fajtatiszta komlódugványokat kaphassanak. A háború előtt virágzó, de azóta visszaesett selyemtermelésünk újjászervezése céljából a főosztály az ellenséges megszállások során kifosztott békéscsabai és pécsi fonoda helyreállításán fáradozott, továbbá szorgalmazta az utóbbi években szintén visszafejlődött eperfásítást. Az ország három állami tőzegkitermelő telepét a Földművelésügyi Minisztérium üzemeltette, ezek 1921. évi termelése elérte a 300 vagont. A főosztályban a tőzegkitermelés törvényes rendezését is tervezték, hogy elejét vegyék a hazai tőzeglápok pusztulásának, amint ez az 1921. évben a balatoni berek kiégésénél történt. Az 1920: XVIII. törvénycikkel életrehívott mezőgazdasági érdekképviseleti (kamarai és bizottsági) szervezet kiépítése során a minisztérium 1921-ben összeíratta a községi, illetve a városi mezőgazdasági bizottsági tagok választására jogosultak névjegyzékét és megszervezte a községi (városi), a járási és a vármegyei mezőgazdasági bizottságok megalakítását, majd 1922-ben megállapította az öt vidéki kamara kerületét és székhelyét. A Duna-Tisza közi kamara székhelye Kecskemét, a tiszántúlié Debrecen, a tiszáninnenié Miskolc, a felsődunántúlié Győr és az alsódunántúlié Kaposvár lett, 1923-ban azután Budapest székhellyel az Országos Mezőgazdasági Kamara is megalakult. Az első időben a minisztérium a kamarákat segítette önkormányzati tevékenységükben. Ugyancsak az 1920-as évek elején megtörtént a gazdasági felügyelői szolgálat kibővítése. Az 1921. XLII. törvénycikk ezt az addig csak a vármegyék székhelyein rendszeresített szakszolgálatot a közigazgatási járásokra is kiterjesztette, így számos gazdasági felügyelő kinevezésére és szolgálati beosztására került sor. A minisztériumnak ezt az általános feladatkörű szakigazga-