Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Takács Imre: Földművelésügyi kormányzatunk fő feladatai az 1914/18. évi világháborút követő békekötés utáni első években

dasági munkabérmegállapító bizottságok szervezését rendelhesse el a legalacsonyabb munkabérek megállapítására. E törvény szerint semmis volt a munkáltató és munkás közötti olyan megállapodás, amelynek alapján a gazda hosszabb időre szerződött munkását időközi munkahiány miatt elbocsáthatta. Ugyancsak a bérvédelemmel volt kapcsolatos az 1924:XXXV. törvénycikknek az a rendelkezése, amely kimondotta, hogy ha valaki gazdasági ingatlant szerez, felel az állandó gazdasági alkalmazottaknak egy évi munkabérköveteléséért, ha a korábbi tulajdonos azt nem egyenlítette ki. A földművelésügyi miniszter kezdeményezésére készült rendeleti jogalkotások köréből itt említjük a 6189/1920. M.E. sz. kormányrendeletet, amely minden közigazgatási járásban, rendezett tanácsú városban és a törvényhatósági joggal felruházott városok kerületeiben gazdasági egyeztető bizottság alakítása iránt intézkedett. E bizottságoknak az 1898:11., 1899:XLII. és 1900:XXIX. törvénycikk hatálya alá eső munkaviszonyokból felmerült vitás ügyekben formaságtól mentes eljárással és az érdekek egyezetetésével békés megegyezésre kellett törekedniük. A felek egyező akarata esetében a bizottság a vitás ügyet itéletileg is eldönthette. Mind az egyezség, mind az ítélet közigazgatási úton végrehajtható volt. A bizottság négy rendes és négy póttaggal alakult meg: elnökül olyan valakit választottak, aki sem munkaadó, sem munkavállaló nem volt. Az elnök és a tagok pártatlan eljárásukra esküt (fogadalmat) tettek. Az aratási és cséplési kereset nélkül maradt mezei munkások foglalkoztatására a minisztérium 1921-ben az ország több vidékén szükségmunkákat indíttatott. A mezőgazdasági munkanélküliség enyhítése végett gondoskodott továbbá arról is, hogy az útépítő, illetve útjavító, belvízlevezető, lecsapoló és más hasonló munkálatok elvégeztetése állami támogatást kapjon. Munkásházak, falusi és tanyai kislakások építésére az 1920-as évek elején kétféle terv készült a főosztályon. Egyik az volt, hogy valamely altruista intézmény az állam részvételével betéti társaságot alakítson a financiális kérdés lebonyolítására. A másik tervezet szerint az 1907:XLVI. törvénycikk egyes rendelkezéseinek módosításáról törvény alkottassék amely erre a célra hitelt bocsásson a földművelésügyi miniszter rendelkezésére. A kérdés utóbb az 1927:XIX. törvénycikk alapján alakult Falusi Kislakásépítési Szövetkezet (FAKSZ) útján annyiban nyert megoldást, hogy az 1920. évi földbirtokreform végrehajtása során házhelyhez juttatottak e szövetkezettől 4%-kal kamatozó anyagkölcsönt kaphattak. Gondoskodás történt továbbá a más vidékről idénymunkára csoportosan szerződött gazdasági munkavállalók egészségügyi és szociális szempontból megfelelő elhelyezésről. A községi (körjegyzőségi), valamint a törvényhatósági munkaközvetités kiépítésével és egy központi iroda felállításával a főosztály újra megszervezte a Tanácsköztársaság idején szünetelt hatósági gazdasági munkaközvetítést. A vidéki hálózat működésének ellenőrzése és a munkapiaci kereslet-kínálat rendszeres nyilvántartása a központi iroda feladata volt, a vidéki szervek közvetlen felügyelete a közigazgatási hatóságok hatáskörébe tartozott. Régen érzett hiányt pótolt a Gazdasági Munkásjogvédő Iroda és országos hálózatának megszervezése, amely 1922. január hó 1-én a minisztérium épületében