Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Takács Imre: Földművelésügyi kormányzatunk fő feladatai az 1914/18. évi világháborút követő békekötés utáni első években

nak, amely az iparszerű tejgazdasággal foglalkozók szakképzettségének emelését is szorgalmazta. A sertéstenyésztés emelésére tenyészkanoknak a községek és a közbirtokosságok részére leendő szétosztását, továbbá hússertés-tenyészanyagnak Németországból való importálását irányozták elő. A területi » veszteségek folytán elvesztett fejős juhászatok pótlására a juhtenyésztő gazdák részére racka juhok behozatalára megtették a szükséges lépéseket. Folyamatba tették az ellenséges megszállás idején kifosztott gödöllői baromfitenyésztő telep és szakiskola új felszerelését, továbbá Németországból baromfi-tenyészanyagnak behozatalát. Gödöllőn vérfrissítés céljára importált prém- és húsnyúl-tenyésztörzseket is lehetett vásárolni az 1922. évi Ősz óta. Különös figyelmet fordított az állattenyésztési főosztály arra, hogy a téli hónapokban elegendő és megfelelő minőségű takarmány álljon az állatállomány rendelkezésére. Arra is gondolt, hogy a háború folyamán takarmányozási célokra igénybe vett olyan terményekből és termékekből, amelyeket addig nem vagy csak elvétve vettek takarmányszámba, mint pl. a tengericsutka-liszt, az őrölt szőlőmag, a különféle olajos magvak héja, a vadgesztenye más anyagok hozzáadásával műtakarmányt gyártsanak és külföldön értékesítsenek. Folyamatba tétette a háborús gazdasági szervek közül az Állat- és Takarmányforgalmi Részvénytársaság, valamint a Korpaközpont felszámolását. A Korpaközpont útján 62 szalmafeltáró berendezés várt értékesítésre, amelyeket a háború folyamán megrendeltek, le is szállították, de elhelyezést azok már nem találtak. Az V/A. és V/B. főosztályoknak kettős tevékenysége volt; egyik a megmaradt árvédelmi berendezések biztonságát célozta, a másik csoportba azok a feladatok tartoztak, amelyek újabb területeknek a víztől való elhódítását és a vizek hasznosítását jelentették. Európában páratlanul kiépült árvízvédelmi berendezésünket a békeszerződés súlyosan érintette azáltal, hogy számos ármentesítő társulat árterét az új országhatárral kettévágta, és ezzel több százezer hold termőföld védelmét bizonytalan jövő elé állította. A kettévágott árterek egyöntetű árvízvédelmének kimunkálását a békeszerződés 293. cikke vegyes bizottságra bízta, de az erre alapított biztonság távolról sem hozta meg azt a megnyugvást, amely korábban megvolt. A védelem új szervezeti intézkedéseket kívánt, amelyeket a szomszédos államok illetékes szerveivel való közvetlen érintkezés útján addig az ideig kellett foganatosítani, amíg a tapasztalat újabb önálló hazai védőművek létesítésének szükségét nem igazolja. Az ármentesítő társulatok számának jelentékeny csökkenése a Dunavölgyi Vizitársulatok Szövetségének és a Tiszavölgyi Társulatnak átalakítását is megfontolandóvá tette. A megmaradt védett árterek biztonsága más szempontból is nehéz és sürgős feladatok elé állította az államot és a vizitársulatokat. À minden addigit felülmúló magasságú 1919. évi tavaszi árvíz a Tiszán, a Körösökön és a Szamoson a töltések nyújtotta biztonságot jelentékeny mértékben csökkentette. A fenyegető veszély a vizitársulatokat töltéseiknek nyúlgátszerű átmeneti magasítására kényszerítette. Az ilyen árvizek jövőbeni előfordulásával szemben az a biztosítékunk is elveszett, amelyet a határainkon kívülre jutott hegyvidéki erdőterületek szakszerű kezelése -