Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)
Takács Imre: Földművelésügyi kormányzatunk fő feladatai az 1914/18. évi világháborút követő békekötés utáni első években
tok volt. (Itt említjük, hogy a békeszerződés területi rendelkezései folytán elvesztettük a lipicai méneséről híres, 8569 kat. holdnyi fogarasi ménesbirtokot, a fél vércsikók nevelésére szolgált 4429 kat. holdnyi palánkai csikótelepet, az 1290 kat. hold területű pusztapéklai egyetlen állami rizstermelő telepet és a 765 kat. holdnyi kolozstordai ménesgazdaságot.) Az állami mezőgazdasági birtokok rendeltetése a jövedelmezőség állandósításán, sőt fokozásán kívül az volt, hogy mintaszerű gazdálkodással emeljék a hazai mezőgazdasági kultúrát, valamint szociális és kulturális feladatokat teljesítsenek. 1918-ig mind üzemeik belterjességével és felszerelésük mintaszerűségével, mind állattenyésztésük magas színvonalával az ország első mintagazdaságai lettek, és egész Európa gazdasági szakemberei előtt jó hírben állottak. Alig volt az országnak olyan községe, ahol az állami tenyészetekből származó apaállatok javító, nemesítő hatása a helyi állattenyésztésben nyomot ne hagyott volna, és sok gazdaság a többtermelés terén elért sikereit az állami birtokokról beszerzett nemesített vetőmagvaknak köszönhette. Az állami ménesbirtokok a következő növénytermelési és állattenyésztési ágakban értek el kiemelkedő eredményeket: Mezőhegyesen a nemesített kenyérgabona termelésén kívül, amelynek feleslegét vetőmagként adták el, a birtokon levő cukor- és szeszgyár, valamint kenderkikészítőtelep részére jelentős mértékben cukkorrépát és kendert termeltek, az állatállomány számára szükséges takarmányokon felül cukorrépa-, lucerna-, kender-, fűés egyéb magvak piacra termelésével is foglalkoztak. A ménesbirtok világhírű lótenyésztése a hazai katona- és gazdasági lófajtáknak, a nóniusznak, a furiozónak és a gidránnak bölcsője és tenyésztelepe volt. E kitűnő lovak legtöbb egyede az ellenséges román megszállásnak esett áldozatául. Mezőhegyes tehenészete az ország egyik legnagyobb szimmentáli tenyészete volt, szürke magyar gulyája pedig a magyar igásökör legjobb fenntartója. Mangalica sertéstenyésztésén kívül rambouillet juhászatát is mindenütt elismerték. Az ebből jutányos áron kiosztott tenyészkosok a hazai juhtenyésztés javítására nélkülözhetetlennek bizonyultak. A kisbéri ménesbirtokon a kenyérmagvakon és a szükséges takarmányon kívül nagyobb arányú burgonya-, dohány-, kender- és len termeléssel foglalkoztak. Lótenyésztése angol telivér és angol félvér, szarvasmarhatenyészete szimmentáli volt. Berkshire és Cornwall sertés tenyészetéből, valamint fésűs merinó juhászatából sok tenyészállat került a magángazdaságokba. A bábolnai ménesbirtokon szintén foglalkoztak szemes termények termelésével és vetőmagnemesítéssel, továbbá felkarolták a kender- és a lentermelést is egy Kisbéren felépíteni tervezett szövőgyár részére. A ménesbirtok lótenyésztése arab telivér és a Fogarasról idemenekített lipicai fajtájú volt. Szimmentáli tehenészete a Svájcból importált bikákkal és szigorú tenyészkiválasztással a Dunántúl szarvasmarhatenyésztésének első nemesítő üzemévé fejlődött. Juhászata és mangalicatenyészete az ország első tenyészetei közé tartozott. A gödöllői koronauradalom kedvezőtlenebb talajviszonyainál fogva a növénytermesztésben főként rozs- és burgonyatermesztésre szorítkozott, szeszgyárában szeszkísérleti állomás is elhelyezéshez jutott. Kis nóniusz tenyészete különösen