Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Tóth Lajos: Adalékok a dualizmuskori középfokú mezőgazdasági szakoktatás pedagógiai tartalmának történetéhez

mennyiségét felbecsülni, esetleg másokat a jó munkára megtanítani" 41 . Igen figye­lemre méltó az a követelmény is, hogy „a tanulók bizonyos, a gazdának nélkülöz­hetetlen testi eddzettséget, kitartást és türelmet, azaz munkakészséget sajátítsanak el. A gyakorlati képzéstől szinte teljességet kívánnak. Kissé illuzórikusán arra törekszenek, hogy egy gazdasági év folyamán minden termelési mozzanatot megis­merjenek a hallgatók. Vagyis „a gazdaságban az év leforgása alatt semmiféle lényegesebb, habár rövidebb ideig tartó munkatétel se forduljon elő, melyet a tanulók mindnyájan ne láttak volna; az oly munkában pedig, melyeket megfelelő magyarázat és megmutatás után a tanulók végezni képesek, s melyek huzamosab­ban tartanak, minden tanulónak részt kell vennie". A gyakorlati képzési útmutató az egyes munkanemeket részletesen is körülírja. Ennek didaktikai célszerűségét (a gyakorlati képzés egyöntetűségét) a következő kiemelt példával támasztjuk alá: „Az olyan munkák, melyek a tanulók tapasztalt­ságát előmozdítják, vagy amelyek értelmi tehetséget, ügyességet kívánnak, hosz­szabb ideig gyakorolhatnak, pl. faültetés, fametszés, nemesítés, konyhakerti ültetés és növénygondozás, dohányültetés, levéltörés, simítás, osztályozás, mindenféle gazdasági gépek kezelése, sorjelzés, kapálás lókapával, takarmánykészítés, füllesz­tés, vermelés, állatgondozás, tisztogatás és ápolás". A munkára általában kisebb csoportokba szervezve osztják be a tanulókat. Gondosan figyelik minden tanuló egyéni munkáját, tevékenységét, magatartását. Az a cél, hogy minden tanulóra rákerüljön a sor s „annyi ideig gyakorolja az egyes munkatételeket, amennyi ideig arra tapasztalat nyomán történt megállapodás szerint szükség van" 42 . A főbb gazdasági kultúrnüvények termesztése és a gyakoribb háziállatok tenyésztése mel­let gondot fordítanak a kertészeti gyakorlatokra. Az 189l-es gyakorlati képzési útmutató 43 külön terjedelmes fejezetet — „Mun­ka-gyakorlatok az eszközök- és gépekkel" — szentel a magyar mezőgazdaság intenzív fejlődését meghatározó eme fontos tényezőnek. Alapvető képzési koncep­ció, hogy a leendő mezőgazda ne csak másokkal tudja üzemeltetni a gépeket, hanem maga is teljes értékűen tudjon velük dolgozni, kifejlődjön közvetlen munka­végzési képessége. Az eszközökkel és gépekkel való munkagyakorlatok a vegetáci­ós periódusokat követik, vagyis akkor és azzal a géppel dolgoznak, „ahogy idősza­konkint a gazdaságbeli munkálatok kívánják". A gyakorlati oktatás metodikáját a hallgatók későbbi munkahelyükön is jól alkalmazhatják. Ugyanis „soha nem munkálkodhatik a tanuló olyan géppel, melynek szerkezete és használata neki elébb praktikusan meg nem magyaráztatott". Ugyanakkor a gépek beszerzési árát is közlik a tanulókkal. Ezekről gondos feljegyzéseket készítenek . Az ökonómiai szemlélet alapjainak tudatos erősítését szolgálják ezzel a módszerrel, mert „mindez tanulságul szolgálhat a tanulóknak, hogy bennük az üzleti érzék, a gazdaság iránt való érdeklődés" a gépi munka által is kifejlődjék. 41 Uo. 64. p. 42 Uo. 64—65. p. 43 DOMOKOS Kálmán, 1891.

Next

/
Oldalképek
Tartalom