Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Fülöp Éva: Halgazdálkodás a tata-gesztesi Esterházy-uradalomban az 1740-es években

Tómestert Eszterházy József Prágából, a fejlett halgazdálkodással rendelkező cseh részekről kívánt felfogadni.

73 A tómester, akit Balogh Ferenc személyesen vitt körül a halastavak megtekintésére, nem győzött csodálkozni, „hogy a cseh országi jobbágyoknak példájára az idevalók is a zsombékoknak a földekre való" hordásán „kapton nem kapnak", s Balogh maga is remélte e módszer átvételét.

74 1752-ben, amikor Thier János Mihály tómester állt a halgazdaság élén, az uradalom által részére folyósított első negyedévi fizetése 67 forint volt.

75 Persze, a tómester alkalmazása nem jelentette azt, hogy Balogh Ferenc ne tartotta volna továbbra is szoros felügyelete alatt a halgazdálkodást: amikor például 1747-ben az esők megbontották a környei csatornát, s a baj elhárításának mikéntjéről a tómester és az erdőmester véleménye eltérő volt, úgy döntött, hogy „két-három napot magamnak reá szánnom kölletik, hogy hiba nélkül, s kedvem szerént a csatornyák lehelyheztessenek."

76 Halászmesterek az uradalmi halastó-rendszer két fontos pontján, Tatán és Nagyigmándon voltak. A „kommenció" szerint első negyedévére Ivankó Antal igmándi halászmesternek 16 forint, Fehér Ferenc tatai halászmesternek 15 forint járt.

77 A tavakat a tócsőszök voltak kötelesek megvédeni. A hallopásért súlyos büntetés járt: amikor egy igmándi jobbágy halat lopott, vasraverve kísérték a tatai várban lévő börtönbe és ügye az úriszék elé került.

78 Balogh keményen megrótta a naszályiakat, amikor azok szűk és homokos határuk miatt panaszkodtak, mondván, hogy igen válogatósak a földben, mert „iskolákba járó ifjúságnak hasonlatosságára post Pisces et aves és felesebben közülük a rákázás inkább, hogy sem mezei munkájok után" indulnának.

79 A tócsöszöket a jobbágyok közül fogadták a tavak mellé. A „tó-parasztok" („teicht beyer") bére negyedévre három forint volt, s 1752-ben a tata-gesztesi uradalom tizenhatot alkalmazott.

80 A két dominium 1753. évi összeírása, amely kilenc tócsöszt említ („custos piscinarum"), egyben megadja mindegyikük teleknagyságát is: négyen negyed-, hárman nyolcadtelkesek voltak, egy tócsősz tizenketted telket bírt és egyikük neve után nincs feljegyzés tulajdonáról.

81 73 Uo. F. 104. p. 7. Pozsony, 1743. júl. 11. 74 Uo. F. 105. p. 98—99. Tata, 1743. júl. 27. Úgy tűnik, hogy a trágyázás mindenképp fontosabb volt az uradalmakban, mint azt eddig a vele foglalkozó irodalom vélte. Ez a kérdés azonban a tata-gesztesi uradalmak növénytermesztésének kapcsán egy későbbi tanulmány tárgyát képezi. 75 Uo. P. 198. F. 45. A tatai és gesztesi uradalmak 1752. évi perceptoriuma. Tó és halászati rovat. 223. tétel, p. 40. 76 Uo. P. 197. F. 105. N. 1. p. 298—299. Tata, 1747. máj. 27. 77 Uo. P. 198. F. 45. A tatai és gesztesi uradalmak 1752. évi perceptoriuma. Tó és halászati rovat. 223. tétel, p. 40. 78 Uo. P. 197. F. 105. N. 1. p. 23—24. Tata, 1742. aug. 18. 79 Uo. p. 144—147. Tata, 1745. ápr. 6. 80 Uo. P. 198. F. 45. A tatai és gesztesi uradalmak 1752. évi perceptoriuma. Tó és halászati rovat. 223. tétel, p. 40. 81 Uo. N. 8. p. 151—191. Dominium Tata. 1753. jan. 1.