Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Mártha Zsuzsanna: A pulyka rövid természetrajza és hagyományos tenyésztése Magyarországon

megyei ghymesi birtokán próbálkozott ezzel, de kísérlete nem sikerült. 1885-ben gróf Almássy Dénes a kétegyházi uradalom sarkad-remetei erdejében viszont sikeresen telepített vadpulykát. Ezzel szemben nem sikerült a gróf Breunner Ágoston által a Bars megyei zselizi uradalomban az 1886. évben végzett vadpulyka-honosítás. További honosítási helyek voltak Tata (1886), Nyitraivánka (1886), Szigetmonostor (1890), Gödöllő (1891). Más források a Galgóc, Cseklész, Sárosd, Futták és Gyulavári határában történt vadpulyka-honosításokról is tudnak.

20 A gödöllői koronauradalom erdejében a vadpulykák annyira elszaporodtak, hogy közülük 1894-ben 29-et kilőttek. Máshol jelentős számban nem szaporodott el a vadpulyka Magyarországon. Az 1900-as évek elején vadpulyka és szelíd pulyka közötti keresztezési kísérleteket végeztek a gödöllői állami baromfitenyésztő szakiskola telepén. Ennek vezetője a szelíd bronzpulyka vérfrissítésére ajánlotta a vadpulykát a tenyésztőknek.

21 Az összes baromfi között a háziasított pulyka a legnagyobb. Teste hosszúkás, vállban széles, hátrafelé fokozatosan elkeskenyedik. Fején és nyakán puha tapintású jellegzetes szemölcsök vannak. Ezek a kakason, ha felingerelik, háromszorosra is megnagyobbodnak, ugyanakkor halványkék színük kékesvörösre válik. Jellemző a kakasok mellén a sörteszerű szőrpamacs, amely olykor az öreg tojókon — ha kisebb méretben is — szintén kifejlődik. A pulykakakas feje és nyakának felső része csupaszabb, mint a tojóé. Farktollaik száma 18; ezek valamivel rövidebbek, mint a szárnytollak; tollaik szélesek. A kakasok csűdjén sarkantyú van.

22 A pulykakakas rendkívül ingerlékeny állat. Minden, ami számára szokatlan, kihozza sodrából. A baromfiudvar tyúkjaival a pulyka veszekszik, ezért a hagyományos népi tartásban rendszerint külön ólban helyezték el. Szűk területen nem járatták együtt a tyúkokkal, a nagykiterjedésű szabad kifutóban ellenben a kétféle szárnyas elkülönülhetett egymástól. Az oktalan haragú, mérges pulykakakas magatartására jól ismert példa Arany János „Jóka ördöge" című költeményének szemléletes leírása: „Láttad-e a pulykát, ki magas szeméten, Gőgösen országol mint királyi széken, Legkisebb bántásra, legcsekélyebb gúnyra, Mirigytelte nyakát a midőn felfújja? Vérszín pötyögője haragtűzben égve, Miként megyén által szép világos kékbe? Mikép játszik újra haloványos zöldet: És mikép kotorja szárnyával a földet;" 20 SZEKÉR K. 1887. 173. VL, F.C.E. 1889. 99—100. VL, ILLÉS N. 1902. 128. VL 21 HREBLAY E. 1907. 22. 22 MITTERPACHER Lajos (1734—1814) a mezőgazdasági tudományok első hazai egyetemi oktatója 1816-ban (magyar fordításban) így jellemzi a pulykát: termékenysége dicséretes, eledelnek legkülönb. Ezek a szárnyasok fiatalságuk első napjaiban nehezen nevelhetők; ám amikor megerősödnek, még a nagyon hideg telet is elviselik és a szabad ég alatt kényelmesen eltöltik az éjszakát. A téli napforduló elteltével tojni kezdenek, és többnyire mintegy 15 tojás lerakása után azt befejezik. Akadnak olyan példányok, amelyek a nyár végén ismételten tojnak és költenek. Legyenek a pulykák magas, robosztos testüek és inkább egyszínűek, mint tarkák (MITTERPACHER L. 1816. 258—259.).