Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

Balassa Iván: A tokaj hegyalj ai aszúbor és eszencia 1790—1810 között

és ha jó bor lett is belőle, nem érte el a természetes, az aszúszemekből készült bor színvonalát. Ugyanis nem volt eléggé kövér, hanem kiforrott, de leginkább hiányzott belőle a kedves illat, az ún. accentus, mely a tokaji aszút annyira jellemzi, így csak amolyan asszonyok számára való, kontyalávaló vált belőle. A szalmabor készítése sem volt egészen ismeretlen a hegyaljai gazdák egy része előtt, ha azt nem is igen gyakorolták. NAGYVATHY a spanyol, francia, portugál és olasz példák alapján mondja el, hogy a szalmabort (Strowein) úgy készítik, hogy „.. . a meg-szedett gerizdeket Szalma-köteleken, és táblákon meg-fonnyasztják a ki-nyomás előtt".

19 Ugyanebben az időben egy Felső-Alzátziá-ban élő kereskedő hegyaljai szőlővesszőket vitt magával és a fürtöket egy jól fűtött szobában szalmára rakta ki és az ebből készített bort nevezték szalmabomak, mely azonban az eredeti tokajit meg sem közelítette és így a kísérletezéssel csakhamar felhagytak.

20 Ez a típusú bor Turinban és más olasz helyeken készült, ahol meleg időben szedik a fürtöket és azt vessző cserényen szárítják, és éjszakára fedett helyre beviszik a fürtöket. Amikor már egészen kiszáradtak, akkor készítenek belőle bort.

21 A szalmabor elnevezés felbukkan ugyan a magyar szőlészeti irodalomban és a feljegyzésekben korszakunkban is, de annak nem volt jelentősége a Hegyalján, inkább csak azt mutatja, hogy a borosgazdák más országok eljárásmódját ismerték. Az aszúszemek szedése és kiválogatása Az aszú szedésének idejét szinte minden évben külön kellett meghatározni. Mindenesetre, ha az aszusodás megindult, akkor a szemeket minél tovább igyekeznek a tőkén érlelni. Két nagy veszéllyel kellett szembenézni, az egyik a tartós esőzés, a másik a korai fagy, mely elsősorban akkor tett kárt, ha a töppedés még nem haladt eléggé előre. Az emlékezet szerint a régebbi időben (tehát a XVIII. század első felében) későbbre, nem egyszer az általános szüret utáni időre halasztották az aszú szedését: „. . . a miképen a mi hajdani őseink régen, tsinálni szokták volt, az aszszúszöllö-bort, a kik a magok November végin, és December elein is, szedett szöllöjökböl, igen kevés mustot, de abból osztán, annál jobb bort, kaptának .. ."

23 Ha az idő száraznak ígérkezett, akkor igyekeztek a szedés idejét minél messzebbre kitolni, mert ezzel csak javult a minőség. „Eltartott gyakran, szűretytyek, Decemberigis, a mikor a rosz idők, gyakran nagy akadályokrais szolgáltak őnekik, mivel a szöllő gerezdeket, és szemeket, többnyire a földről és sokszor a hó alólis, kelletett felszedniek. Azértis önékiek, felette derék, noha kevés borok szokott volt rendszerint teremni".

24 A korszak szakemberei a mellett törtek lándzsát, hogy a szedést csak akkor szabad megkezdeni, ha a harmat már felszáradt, tehát körülbelül tíz óra után és 19 NAGYVÁTI J. 1791. 2:81. 20 DERCZENI J. 1796. 7—8. 21 FÁBIÁN J. 1805. 41. 22 FUKER, F. J. 1790. 92—3. 23 DERCZENI J. 1796. 34. 24 SZIRMAY A. 1810. 72—3.