Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
Takács Imre: Földművelésügyi közigazgatásunk és az érdekképviseletek kapcsolatai a tanácsigazgatás létrejöttéig
törvényes szervezés követelésében egységes a gazdaközönség állásfoglalása, addig a szervezés módja tekintetében már nem ilyen egyöntetű a gazdák felfogása; a felmerült ellentétes nézeteket nem sikerült áthidalni. így a törvénytervezet nem került a parlament elé. Fő oka ennek az volt, hogy a tervezet nem a vármegyénkénti szervezést, hanem a (jóval később megvalósult) kerületi rendszert hozta javaslatba olyképpen, hogy egy-egy mezőgazdasági kamara működése országrészenként több szomszédos vármegye azonos tájterületére terjedjen ki, és az ottani vármegyei gazdasági egyesületek munkássága is vonassék be működésébe. Az ellentábor viszont a leghatározottabban a kamarák vármegyénkén ti szervezéséhez ragaszkodott, úgy, hogy a vármegyei gazdasági egyesületek kény szertársulásos megyei kamarákká alakuljanak át, és több ilyen kamarából országrészi mezőgazdasági kamarák legyenek. A vita egyébként, amelyben a mezőgazdasági kamaráknak a vármegyéknél nagyobb területi szervezését - hacsak egy szótöbbséggel is — elvetették, mire a törvénytervezetet visszavonták, betekintést engedett az ellentétek igazi rugóiba. Kitűnt, hogy a területi beosztás kérdése nem egyszerű formalitás csupán, hanem hatalmi kérdés, amelynek eldöntésétől függött - sokak véleménye szerint — az, hogy a magyar agrárizmus megmaradjon-e a nagybirtok szűkkeblű vezetése alatt, vagy pedig lehetséges lesz azt a pártkereteken felül álló, szélesebb alapra helyezni és demokratikus szellemben vezetni, amire a gazdáknak 90%-a régóta vágyakozott. 20 Az a szervezeti forma, amellyel a paraszti tö. legeket megnyerni kívánták, a népi hitel- és fogyasztási szövetkezeti hálózat kiépítésével az agrármozgalomnak nem közvetlen gazdasági céljait is szembeállította a nagybirtokkal összefonódott ipari és pénzintézeti burzsoázia politikai törekvéseivel. Az ideológiát és a jelszavakat, amelyekkel az agráriusok minél nagyobb falusi tömegekre igyekeztek befolyásukat kiterjeszteni, készen vették át a németországi agrármozgalomtól. Ennek bevallott célja a mezőgazdaságból közvetlenül élők erkölcsi és anyagi érdekeinek hangsúlyozása volt „a korlátlan szabadverseny kinövéseivel szemben", azaz a földbirtok nagyobb magángazdasági jövedelmezőségének - állami beavatkozással — leendő biztosítását kívánták. A mozgalom seregszemléi az országos gazdakongresszusok és a Gazdaszövetség vidéki nagygyűlései voltak, amelyek jelentős szerepet vittek az agrárpolitikai követelések megfogalmazásában és ébrentartásában. 1910 elején mint Nemzeti Munkapárt ismét a szabadelvű irányzat vette át az ország kormányzását, ami egy okkal több volt, hogy a századelő polgári radikalizmusa elleni harc frontvonalában elhelyezkedő politika mezőgazdaság érdekképviseleti intézménye meg ne szülessen. Azok pedig, akiket a dolog közvetlenül érintett volna, az első világháborúig sem jutottak a mezőgazdasági érdekképviselet ügyében egyetértésre. Valahányszor arról volt szó, hogy a mezőgazdaságunk egyetemes érdekeinek képviseletére törvény alkotta, 20. A Kisbirtokosok Országos Szövetségének a mezőgazdasági kamarák ügyében az OMGE elnökségéhez 1907-ben intézett beadványa kiemelte, hogy a Bernát-Rubinek-féle törvénytervezet azt a minimumot tartalmazza, amelyet a parasztság jogos érdekeinek megvédése szempontjából szükségesnek tart a törvénybe felvenni. Ha e javaslaton olyan változtatások történnének, amelyek a parasztság befolyásának rovására a nagybirtok feltétlen túlsúlyát biztosítanák, az ellen a Szövetség a leghevesebb küzdelmet fejtené ki és a Bernát-Rubinek-féle javaslaton jóval túlmenő, erős garanciákat követelne a parasztság vezetőszerepének biztosítására, amibe viszont a nagybirtokosok nem mennének bele.
